Hirdetés

A Frostpunk utolsó DLC-je új sztorit, térképet és kihívásokat hoz magával

|

A korábban Project TVADGYCGJR névre keresztelt DLC még ebben a hónapban megérkezik.

Hirdetés

Az 11 bit Studios nem csupán előző játékával, a This War of Mine-nal tudott sikereket elérni, hiszen a fagyos túlélőjátéka, a Frostpunk is hatalmas siker lett, a fejlesztési költségek például napok alatt megtérültek. Ám a fejlesztőcsapat az alapjáték kiadása után sem hagyta a közösséget tartalmak nélkül, így már két csomaggal is bővült a felhozatal (a második, a The Last Autumn izgalmas új kihívásokat és játékmechanikákat hozott azzal, hogy az előzményeket mesélte el). 

Hirdetés

A harmadik és egyben utolsó DLC sem lesz kevésbé érdekes, hiszen az On The Edge (korábban Project TVADGYCGJR) egy újabb sztorifejezetet és egy vadonatúj területet hoz magával, amely saját kihívásokkal és mechanikákkal kínál a város és a térkép esetében is. A részletek szerint a történet azután veszi kezdetét, hogy a Frostpunk végén New Londonra lecsapott egy brutális hóvihar, a túlélőkre azonban happy end helyett megosztottság, valamint új problémák és konfliktusok várnak. Kiadtak egy rövid ízelítőt is, ez vár ránk:

A Frostpunk: On The Edge megjelenése valamikor a nyáron várható. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)