Hirdetés

A Ghost of Tsushima eddig nem volt elég nehéz? Az új frissítés segít ezen

|

Egy mások opcióval pedig épp, hogy könnyíteni lehet majd az összecsapásokon.

Hirdetés

Továbbra is jól fogy a Ghost of Tsushima, de nem csak ezért érdemes beszélni a Sucker Punch Productions játékáról. Ma megérkezett ugyanis hozzá egy frissítés (szám szerint az 1.05-ös), ami sok egyéb mellett egy teljesen új nehézségi fokkal bővíti a repertoárt.

Hirdetés

A új patchnek köszönhetően immár a "Lethal", azaz "halálos" nehézségi fokozat is választhatjuk a Ghost of Tsushimában, ha pedig így döntünk, akkor érdemes felkészülni arra, hogy az ellenfelek többet sebeznek (ez ugyanakkor ránk is igaz), sokkal agresszívebbek, gyorsabban felfedeznek bennünket, illetve a parry és dodge sikeres elsütésére rendelkezésünkre álló időablak is leszűkül. Magyarán ahol csak lehet, nehezítenek a játékon. 

Azoknak is kedveztek egyébként, akik épp könnyíteni szeretnének kicsit az összecsapásokon: számukra a Lower Intensity Combat bekapcsolása lesz a megoldás, ennek köszönhetően ugyanis például az eddig blokkolhatatlan támadásokat is ki tudjuk majd védeni. Tényleg sokkal jámborabbak lesznek így az ellenségek, például gyógyulás közben nem támadnak bennünket, legkeményebb kombóik közben pedig megállnak kicsit, hogy a lassabb játékosok is tudjanak rájuk reagálni.

Persze az 1.05-ös patch még több egyéb finomhangolást is magával hozott, ezekről a javítás hivatalos leírásában olvashattok bővebben

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)