Hirdetés

A God of War Ragnarök lehet a 2023-as BAFTA Games Awards legnagyobb nyertese

|

Kihirdették az idei díjátadó jelöltjeit, és Kratos a legnagyobb esélyes, de az Elden Ring okozhat meglepetést.

Hirdetés

A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) február 19-én hirdette ki a filmes díjazottakat, a gála legsikeresebbje pedig egyértelműen a Netflixen debütált Nyugaton a helyzet változatlan lett, de nem maradt elismerés nélkül A sziget szellemei, a Guillermo del Toro-féle Pinokkió, a Tár, az Elvis és a Minden, mindenhol, mindenkor sem, amely csak még jobban kiélezi az Oscar-versenyt.

A nagy múltú szervezet azonban egy ideje már videojátékokat is honorálja. Tavaly elsősorban a PlayStation-exkluzívok tudtak diadalmaskodni, és idén is a God of War Ragnarök tekinthető a legnagyobb esélyesnek, a 18 kategóriából ugyanis 11-ben kapott jelölést. 

Hirdetés

A Sony Santa Monica sikerjátéka mellett az Elden Ring, a Stray és a Tunic játékok indulnak a legjobb esélyekkel, de nem lesz egyetlen kategóriában sem könnyű dolguk, hiszen olyan konkurenciával kell szembenézniük, mint a Horizon Forbidden West, A Plague Tale: Requiem és a Cult of the Lamb.

A nyerteseket március 30-án fogják kihirdetni egy ceremónia keretében, viszont van egy szekció, az EE év játéka, amely közönségszavazással dől el, erre már lehet is voksolni a hivatalos honlapon

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Legjobb játék

  • Cult of the Lamb
  • Elden Ring
  • God of War Ragnarök
  • Marvel Snap
  • Stray
  • Vampire Survivors

Legjobb brit játék

  • Citizen Sleeper
  • OlliOlli World
  • Rollerdrome
  • Total War: Warhammer 3
  • Two Point Campus
  • Vampire Survivors

Legjobb animáció

  • Call of Duty: Modern Warfare 2
  • God of War Ragnarök
  • Horizon Forbidden West
  • Lego Star Wars: The Skywalker Saga
  • Sifu
  • Stray

Legjobb művészi teljesítmény

  • A Plague Tale: Requiem
  • Elden Ring
  • God of War Ragnarök
  • Immortality
  • Pentiment
  • Tunic

Legjobb hang

  • A Plague Tale: Requiem
  • God of War Ragnarök
  • Horizon Forbidden West
  • Metal: Hellsinger
  • Stray
  • Tunic

Legjobb bemutatkozás

  • As Dusk Falls
  • The Case of the Golden Idol
  • Stray
  • Trombone Champ
  • Tunic
  • Vampire Survivors

Legjobb folyamatosan fejlődő játék

  • Apex Legends
  • Dreams
  • The Elder Scrolls Online
  • Final Fantasy 14 Online
  • Forza Horizon 5
  • No Man's Sky

Legjobb családi játék

  • Disney Dreamlight Valley
  • Kirby and the Forgotten Land
  • Lego Star Wars: The Skywalker Saga
  • Mario + Rabbids Sparks of Hope
  • Nintendo Switch Sports
  • Teenage Mutant Ninja Turtles: Shredder's Revenge

A szórakozáson túl

  • Citizen Sleeper
  • Endling - Extinction Is Forever
  • Gibbon: Beyond The Trees
  • I Was A Teenage Exocolonist
  • Not For Broadcast
  • We'll Always Have Paris

Legjobb játékdizájn

  • Cult of the Lamb
  • Elden Ring
  • God of War Ragnarök
  • Horizon Forbidden West
  • Tunic
  • Vampire Survivors

Legjobb multiplayer

  • Call of Duty: Modern Warfare 2
  • FIFA 23
  • Elden Ring
  • Overwatch 2
  • Splatoon 3
  • Teenage Mutant Ninja Turtles: Shredder's Revenge

Legjobb zene

  • A Plague Tale: Requiem
  • Cuphead - The Delicious Last Course
  • Elden Ring
  • God of War Ragnarök
  • Stray
  • Tunic

Legjobb narratíva

  • A Plague Tale: Requiem
  • Citizen Sleeper
  • God of War Ragnarök
  • Immortality
  • Pentiment
  • Stray

Legjobb saját szellemi termék

  • Citizen Sleeper
  • Cult of the Lamb
  • Elden Ring
  • Sifu
  • Stray
  • Vampire Survivors

Legjobb színészi teljesítmény főszereplőként

  • Alain Mesa mint Alejandro Vargas (Call of Duty: Modern Warfare II)
  • Charlotte McBurney mint Amicia (A Plague Tale: Requiem)
  • Christopher Judge mint Kratos (God of War Ragnarök)
  • Manon Gage mint Marissa Marcel (Immortality)
  • Siobhan Williams mint Laura (The Quarry)
  • Sunni Suljic mint Atreus (God of War Ragnarök)

Legjobb színészi teljesítmény mellékszereplőként

  • Adam J. Harrington mint Sindri (God of War Ragnarök)
  • Alison Jaye mint Alva (Horizon Forbidden West)
  • Charlotta Mohlin mint The One (Immortality)
  • Danielle Bisutti mint Freya (God of War Ragnarök)
  • Laya DeLeon Hayes mint Angrboda (God of War Ragnarök)
  • Ryan Hurst mint Thor (God of War Ragnarök)

Legjobb technikai teljesítmény

  • Elden Ring
  • God of War Ragnarök
  • Horizon Forbidden West
  • Immortality
  • The Last of Us Part 1
  • Stray

Az EE év játéka közönségszavazása

  • Elden Ring
  • God of War Ragnarök
  • Horizon Forbidden West
  • Immortality
  • Marvel Snap
  • Stray

Ti mit gondoltok a jelöltekről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)