Hirdetés

A Hitman fejlesztőcsapata olyan játékot készít, amilyet még soha, itt az első kép róla

|

Végre megmutathatta magát a Project Dragon, az IO Interactive megosztotta az első részleteket.

Hirdetés

Az IO Interactive nemrég nagy változtatást jelentett be a Hitman-trilógiájával kapcsolatban, azok ugyanis egybeolvadtak, így született meg a Hitman: World of Assassination, és egyúttal kibővült a roguelike Freelancer játékmóddal, amely szinte végtelenre növeli a játékidőt. A stúdió emellett dolgozik a James Bond videojátékán is, és még mindig nem értünk a lista végére, ugyanis azt már 2021-ben megszellőztette a Windows Central, hogy a csapat egy RPG-n is dolgozhat, amely a Project Dragon kódnevet viseli. Most kiderült, hogy pontosan mi is ez. 

Az IO Interactive a hivatalos honlapján árulta el, hogy egy online fantasy-szerepjátékot fejleszt, amely egy vadonatúj IP lesz, egy új világban játszódik és hosszú éveken keresztül bővítik majd.

Hirdetés

A közlemény szerint sok munkatársuknak ez a projekt egy nagyon személyes utazás, amely jóval azelőtt kezdődött, hogy videojátékokat kezdtek volna el készíteni a megélhetésért: a Fighting Fantasy (Kaland Játék Kockázat) könyvekkel indult. Egyesek számára ez az út megválasztását, másoknak az összetartozást, megint másoknak pedig a játékmester szerepét jelentették. Mindenki megtalálta viszont a kreativitást, a képzelőerőt, a közös világépítést és a közös célt, ami nagyszerű játékélményt teremtett. 

A vállalatot ez a gondolat - hogy a különböző képességekkel és erősségekkel rendelkező egyének sokszínű csoportja együtt tud dolgozni  - inspirálta a fantáziavilág megalkotásában és a megépítés módjában is. Az IO Interactive az álláshirdetésekre futtatta ki a közleményt, így több részlet nem derült ki, viszont a Windows Central korábbi értesülései alapján egy folyamatosan frissülő, szolgáltatásalapú játék lesz a Destiny 2 és a World of Warcraft mintájára, amelynek megvalósításában állítólag a Microsoft is közreműködik, így az Xbox előnyt élvezhet majd. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)