Tragikomédia, ami a legújabb A Gyűrűk Ura játék körül zajlik: már eleve azt sem értettük, hogy az egyébként nagyszerű kalandjátékokat fejlesztő Daedalic miért pont Gollamot választotta alkotása főhőséül, illetve ha már egyszer így tett, akkor miért nem igyekezett inkább abban a műfajban alkotni valamit, amelyikhez ténylegesen is ért.
A következményeket mindannyian láttuk: a Metacriticen a lehetséges 100-ból 41 pontot ért el a PC-s verzió és 35-öt a PS5-ös, az xboxos változatról pedig azért nem olvashattok, mert abból egyszerűen nem kapott kódot a sajtó. Képzelhetitek milyen állapotban lehet. A Steamen eddig mindössze 116 értékelés született, és azoknak csak a 30 százaléka pozitív.
A nem túl lelkes fogadtatást látva a stúdió ugyanazt tette, amit már más fejlesztőcsapatok is, ha hasonló helyzetben találták magukat: szívhez szóló Twitter-bejegyzésben kérték a mélyen tisztelt publikum bocsánatát, mert a The Lord of The Rings: Gollumnak nem sikerült megfelelnie az elvárásoknak. Már dolgoznak a bugok kigyomlálásán, de továbbra is figyelnek és hallgatnak a közösség visszajelzéseire, megszívlelik a tanácsokat, és mindent elkövetnek azért, hogy helyrepofozzák a játékot.
A few words from the " The Lord of the Rings: Gollum™ " team pic.twitter.com/adPamy5EjO
— The Lord of the Rings: Gollum (@GollumGame) May 26, 2023
Ti mit gondoltok, lehet még esélye Szméagol első önálló kalandjának?
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!