Hirdetés

A Killzone 4 lesz a PlayStation 4 húzócíme?

|

Meg nem erősített források szerint a Killzone 4 már bőven fejlesztés alatt áll, és a PlayStation 4 egyik nyitócíme lehet.

Hirdetés

Nem először került szóba a Killzone 4 neve a Sony next-gen konzoljával kapcsolatban, gondoljunk csak a tavaly decemberi E3-as pletykákra, amik szerint a 2013-as rendezvényen bemutatkozhat többek között a Killzone folytatása is.

A VideoGamer magazin pár órával ezelőtt szellőztette meg névtelen forrásra hivatkozva a hírt, miszerint a Killzone negyedik felvonása valószínűleg még idén bemutatkozik és nem is akárhogyan. Az oldal értesülései szerint a játékot jelenleg is gőzerővel hegeszti a sorozat korábbi részeiért felelős Guerrilla Games és nagyon úgy tűnik, hogy a Sony ezzel akarja majd szemléltetni a PlayStation 4 erejét. A VideoGamer azt is latolgatta, hogy a február huszadikán esedékes PlayStation Meeting keretein belül nem csak az új PlayStation konzolt mutatja majd be a cég, hanem az első next-gen projekteket, a Killzone 4-et is, mint az új platform egyik nyitócímét.

A Guerrilla Games utoljára 2011-ben jelentkezett a Killzone sorozat harmadik epizódjával, így ideje már, hogy előrukkoljanak valamivel és mi csak remélni tudjuk, hogy az elmúlt évet a Killzone 4 összekalapálására fordították.

Ti megvásárolnátok rögtön megjelenése után a Sony új konzolját, ha a Killzone 4 lenne az egyik nyitócím?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)