Hirdetés

A kritikusok szerint ez az év eddigi legjobb játéka

|

Kiemelkedően magas pontszámokat kap a holnapután megjelenő It Takes Two.

Hirdetés

Lassan áprilisnál járunk, és meglehetősen kevés játék jelent meg egyelőre, de már most vannak olyanok, amik az év végén jó eséllyel pályázhatnak díjakra. A Metacritic eddigi csúcstartója a Super Mario 3D World + Bowser's Fury volt, ma viszont egy a héten érkező újdonság átvette a vezetést.

Ez nem más, mint a március 26-án megjelenő It Takes Two, az A Way Out fejlesztőinek újdonsága, aminek PlayStation 5-ös változata 90 ponton áll, az Xbox Series X-es 89-en, a PC-s pedig 87-en, ami rendre az első, a második és a hatodik helyre elég.

Hirdetés

Mi magunk nem vagyunk a pontozás nagy hívei, mert sokszor torz képet ad arról, milyen is egy játék valójában, de ami ennyire bejön a kritikusoknak, az biztosan nem lehet rossz. Az eddigi beszámolók alapján egy szórakoztató, kissé suta sztorival ellátott, de így is különleges kooperatív élményt kapunk, amihez hasonlót nem igazán láttunk még.

A fejlesztést vezető Josef Fares a pontszámokat visszafogottan nyugtázta, csak annyit mondott: "Ez jól néz ki."

A top 10-ben van egyébként egy másik e heti újdonság, a Monster Hunter Rise is, ami 87-es átlaggal a nyolcadik. Melléjük még a Nioh remaster gyűjtemény és a második rész, a Hitman 3, és a Yakuza: Like a Dragon PS5-ös változata fért be a legjobbak közé.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)