Hirdetés

A Left Behind mellett egy másik DLC-t is terveztek a The Last of Ushoz, nem is akárkivel a középpontban

|

Nagyon fontos karakterre fókuszált volna az első The Last of Us-játék végül törölt DLC-je.

Hirdetés

Variety nemrég lehozott egy nagyobb interjút az HBO-féle The Last of Us tévésorozat alkotóival, vagyis Craig Mazinnel és Neil Druckmann-nel. Ebből kiderült például, hogy igaza volt a rajongóknak, tényleg úgy terjed el a sorozat világában a cordyceps fertőzés, ahogy az az első rész után sejtették. Druckmann, a Naughty Dog fejlesztőcsapat tárigazgatója és a The Last of Us-játékok atyja azonba videojátékos fronton is szolgált érdekes infókkal.

Elmondta ugyanis, hogy a zseniális Left Behind DLC mellett (melyben visszatekinthettünk kicsit a múltba, és megismerhettük Ellie barátnőjét, Riley-t is) bizony terveztek egy másik kiegészítőt is. Ez a mellékág Ellie anyja, Anna történetét mesélte volna el. Druckmann eredetileg egy animációs rövidfilmet szeretet volna csinálni, majd a projekt átalakult, DLC-ként is megpróbálták összehozni, de végül nem lett az egészből semmi sem.

Hirdetés

Anna fontos szereplő ugyan a The Last of Us kánonja szerint, tudjuk például, hogy közeli barátnője volt a Tűzbogarak nevű csoportot vezető Marlene-nek, de végül sosem találkozhattunk vele a játékokban. Ez a sorozatban megváltozhat, hiszen Druckmannék elmondták a tervezett DLC bizonyos részleteit átmentették az HBO szériájába. Pontos részleteket azonban természetesen egyelőre még nem árultak el minderről.

Nyilván biztosan vannak, akiknek a következő megállapítás spoileres, így előre szólunk, de azt azért már természetesen tudni lehet, hogy ki fogja a sorozatban Annát alakítani (láthattuk is őt pár pillanatig a korábbi előzetesekben). Az illető nem más, mint az az Ashley Johnson, aki a játékokban Ellie-t szinkronizálta.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)