Hirdetés

A lemezes játékokat is telepíthetjük majd Xboxra már a megjelenés előtt?

|

Játszani nyilván csak akkor fogunk tudni, ha a megjelenés napján éjfélt üt az óra, de az óriási fájlok világában ez nagy segítség.

Hirdetés

Várható, hogy már az új generáció elején is óriásiak lesznek a játékok, és hamar megtöltjük mind a PlayStation 5, mind az Xbox Series X tárhelyét. A nagy méret azt is jelenti, hogy hacsak nincs kellően erős netünk, sokat kell majd várnunk a letöltésre, és az egy kicsit mindig megöli a megjelenés napján érzett örömünket. A Microsoft viszont kitalált valamit, ami abszolút felhasználóbarát.

A Lords of Gaming egyik írója, Jerko Cilas számolt be arról, hogy egy új funkciónak köszönhetően az Xbox olyan játékok letöltését is engedi majd, amiket nem vettünk meg, így például ha lemezes példányt vásárolunk, a szükséges fájlok már eleve telepítve lesznek, csak be kell tennünk a blu-rayt, és indulhat a móka. 

Hirdetés

Cilas ezt az Assassin's Creed Valhallával próbálta ki, amit nem rendelt elő, de a béta állapotú androidos alkalmazáson keresztül el tudta indítani a letöltést.

A Microsoft egyelőre nem jelentett be semmi ilyet, de teljesen logikus lenne ez a lépés. Azt a rendszer már Xbox One-on is tudja ellenőrizni, hogy egy telepített játék futtatására a belépett felhasználó jogosult-e. Az, hogy mennyi időt spórolunk, függ attól is, hogy a fájlokat mikor töltik fel a szerverekre, de már azzal is előrébb járunk, ha 2-3 nappal a megjelenés előtt elindíthatjuk a letöltést.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)