Hirdetés

A Life is Strange és a Vampyr mögött álló stúdió öt játékot tervez kiadni 2025-ig

|

A párizsi székhelyű vállalat ambiciózus terveket dédelget.

Hirdetés

A 2008-ban alapított Dontnod Entertaimment szépen gyarapszik. Olyan gigászokkal dolgoztak együtt az elmúlt években, mint a Capcom, a Square Enix, a Focus Home Interactive és az Xbox Game Studios, majd a közelmúltban felpörögtek az események.

A Tencent befektetett náluk, új divíziót nyitottak Montréalban és már nem csak fejlesztenek, hanem ki is adnak játékokat (mint amilyen a Gerda: A Flame in Winter is). A Dontnod tehát nagy reményekkel néz a jövő felé, ezzel kapcsolatban pedig egy kevéske konkrétumot a nyilvánosság előtt is felfedtek. 

Hirdetés

A Dontnod Entertainment vezetője, Oskar Guilbert egy üzleti áttekintésben részletezte, hogy jelenleg hat házon belüli projektjük van folyamatban, amelyek várhatóan 2022 és 2025 között meg fognak jelenni. Guilbert egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy elkötelezettek két nagy címük mellett: 

"Négy év alatt a jogdíjaink ötszörösére nőttek, hogy 2021-ben rekordszintet érjenek el. Ez a dinamika elsősorban a Life is Strange és a Vampyr sikeréhez kapcsolódik, amit továbbra is ki akarunk használni. Ezért természetes, hogy úgy döntöttünk, felgyorsítjuk a beruházásokat az új, hasonló irányvonalat követő játékok fejlesztési kapacitásaiba, mind a montreali multiprojekt-központban, mind a párizsi RPG-központban."

Idén a cég fel akarja gyorsítani a titokzatos Project 8 munkálatait, amely egy lendületes akció-szerepjáték lesz a Vampyrt kiadó Focus Home Entertainmenttel közösen, eközben pedig Montréalban egy több projektből álló részleget építenek "erős narratív komponenssel", a Life is Strange alkotóinak vezetésével.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Folytatják a kiadói tevékenységüket is, a már említett Gerda mellett egy most bejelentett, "minimalista univerzumon" alapuló projekt is formálódik a belga Tolima fejlesztésében. 

Számíthatunk tehát rá, hogy bővül a Life is Strange franchise és valamilyen módon a Vampyr világához is vissza fognak térni. Ti minek örülnétek leginkább a Dontnodtól? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)