Hirdetés

A Lionhead bezárása után kezdődött a következő Fable fejlesztése

|

Sok idő kellett, míg a Microsoft bejelentette a Fable-t, de a fejlesztés már jó néhány éve zajlik.

Hirdetés

Miután 2016-ban törölték a Fable Legends-et, a Microsoft úgy döntött, bezárja a Black and White és a Fable sorozatot is megalkotó Lionhead Studios-t. Ekkor úgy tűnt, hogy a stúdióval együtt a Fable 4 tervei is kukába kerültek. 2018-ban aztán elkezdődött a találgatás, hogy a Forza Horizon sorozatot jegyző Playground Games készülő RPG-je talán a feledésbe merült Fable 4 lehet.

2020 júliusában aztán a Microsoft végül bejelentette: tényleg készül a legendás sorozat negyedik felvonása.

Hirdetés

Ekkor azonban mindössze egy CGI előzetest kaptunk. A fejlesztésről és további részletekről semmit nem árultak el az illetékesek. Most úgy tűnik, hogy a játék már 4 éve fejlesztés alatt áll, legalábbis erről árulkodik egy aprócska ajándék, amit a Playground Games egyik fejlesztője kapott.

Az ajándékon az áll, Tom már négy éve a csapat tagja, a fejlesztő pedig volt olyan kedves és Twitteren hozzátette, hogy ezen idő alatt a Fable-ön dolgozott. Ez azt jelenti, hogy nem sokkal a Lionhead feloszlása után a Playground neki is állt a Fable 4 fejlesztésének.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Ezzel persze nem kerültünk sokkal közelebb, de mindenképp biztató jel, hogy már évek óta készül a sorozat visszatérő epizódja. Phil Spencer, az Xbox csapat vezetője egyébként elmondta, hogy a negyedik epizód hasonlít majd a korábbi részek hangulatához és már azt is tudjuk, hogy előbb jön mint az Elder Scrolls VI - mondjuk ebből nehéz következtetéseket levonni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)