Hirdetés

A Little Big Adventure feltámasztása elindult, az is kiderült, mikor jön a demo a remake-ből

|

A Little Big Adventure csapata egy ideje már tervezgeti a sorozat újraindítását, de mostanra már konkrét terveik vannak, és már egy kipróbálható játékkal is készülnek.

Hirdetés

Ahogy arról néhány hónapja már beszámoltunk, az 1994-es Little Big Adventure alkotói a nagy visszatérésüket tervezik. Akkor még a reboot és egy harmadik rész volt a téma, de a lényeg az, hogy valami készül, és mostanra már konkretizálódott is, hogy mi az a valami.

A legfőbb cél a reboot lefejlesztése lenne, de mielőtt odáig eljutna a stúdió, először nekiugranak az első két Little Big Adventure teljes remake-jének. A remake-ek Unreal Eninge 5-ben készülnek azzal a céllal, hogy felpörgessék az érdeklődést a franchise körül.

Hirdetés

Ebben fog segíteni majd a következő Steam fesztivál. A fejlesztők azt tervezik, hogy a Little Big Adventure első részének remake-jéből kivágnak egy darabot, és azt egy demo formájában játszhatóvá teszik majd a június 19. és 26. között megrendezett esemény alatt. A kipróbálható verzió persze még csak egy ízelítő lesz, de a végső cél, hogy mindkét Little Big Adventure remake elkészüljön legkésőbb 2024-re, a franchise 30. születésnapjára.

Már képek is érkeztek a játékokból, melyek "Remastered" alcímmel készülnek. Az alcím ne tévesszen meg senkit: teljesértékű remake-ekről van szó.

Twinsen's Little Big Adventure Remastered

Twinsen's Little Big Adventure 2 Remastered

Ha a remake-ek elég nagy felhajtást kapnak, akkor remélhetőleg felfigyel majd a szériára egy kiadó, akiknek segítségével elkészülhet a reboot. Egy hosszútávú tervről van szó, de akárhogy is, mi mindenképpen jól fogunk járni ezzel. Legrosszabb esetben is kapni fogunk két remake-et két csodálatos kalandjátékból.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)