Hirdetés

A Mafia: Definitive Edition főszereplője is teljesen megújul

|

Más színész bújik Tommy Angelo bőrébe kívül és belül egyaránt a Mafia remake-jében.

Hirdetés

A Mafia: Trilogy bejelentésekor hatalmas volt az öröm a rajongók részéről, amelyet az sem tudott elrontani, hogy a Mafia II csupán egy szerényebb felújítást kapott, a Mafia 3 esetén pedig be kellett érnünk egy kvázi újrakiadással. Mindezeket ugyanis ellensúlyozni tudta, hogy a Hangar 13 egy komplett remake-et készít a kultikus első részből, a Mafia: Definitive Edition pedig már az első képek alapján is lenyűgözően festett. Később aztán megkaptuk a - magyar feliratos - sztori trailert is, amelyben már egy az előzőre hasonlító, mégis másfajta Tommy Angelo nézett vissza ránk. 

Hirdetés

Az már korábban világossá vált, hogy a Mafia komoly grafikai tuningot kap, javítják és kiegészítik a játékmenetét, valamint kibővítik a sztoriját és Lost Heavent is, azonban csak most, Nicole Sandoval producer és Haden Blackman stúdiófőnök szavai alapján lehet valódi elképzelésünk róla, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. A gazdagabb történet és a filmes átvezetők miatt például újra kellett castingolniuk a szereplőgárdát, az okokról pedig Sandoval részletesen beszámolt: 

"Utánajártam annak a lehetőségnek, hogy vissza tudjuk-e hozni az eredeti szinkronszínészeket, de mindenkinek változik a hangja, főleg ilyen hosszú idő után. Talán azt kérdezhetik, hogy 'Miért nem tartottuk meg csak Tommyt?' Lehetett volna, de akkor nem lenne teljes az a csapat, amit kifejezetten a történet bővített változatához állítottunk össze. A Hangar 13-nál nagyon fontos számunkra, hogy minden stimmeljen, hiszen rengeteg energiát fektetünk a sztoriba, így olyan színészeket választunk, akik a legjobban passzolnak a karakterekhez, akik képesek együtt dolgozni és egy családdá formálódni. 

Tommy Angelo szerepét az olasz és ausztrál felmenőkkel rendelkező színész, Andrew Bongiorno kapta meg, akit a hazai közönség olyan filmekben és sorozatokban láthatott felbukkanni, mint Az éjszaka törvénye vagy a Halálos fegyver. Blackman a következőket mesélte róla: 

"Több szempontból is tudtuk, hogy a stábot a főszereplő színész köré kell építenünk, hogy érezhető legyen a bajtársiasság és a családiasság. Tommynak hitelesnek kell lennie maffiózóként és családos emberként egyaránt. Mivel ő testesíti meg a játékost, ezért nagyon fontos, hogy egyensúlyban legyen ez a két oldal. Olyasvalakit akartunk, aki időnként nagyon elszánt tud lenni - olyasvalaki, akire felnézhetünk -, míg máskor képes felfedni az emberi gyengeségeit. Szükség volt arra is, hogy az érzelmek széles skáláján tudjon játszani, Andrew pedig a meghallgatás során képes volt erre."

Sandoval szerint Andrew kifejezetten úgy néz ki, mint ahogy Tommyt elképzelték, és nagyon örülnek neki, hogy a Mafia: Definitive Edition esetében olyasvalakit sikerült találniuk, akinek nem csupán a hangja és a színészi játéka passzol a karakterhez, hanem a kinézete is. Ezt tartja a legnagyobb előnynek abban, hogy valamit újra elkészíthetnek a rajongóknak, hiszen a technológiának hála most már jóval több beleszólásuk van abba, hogy hogyan nézzen ki egy karakter, mint 2002-ben.

Augusztus 28-án ki fog derülni, hogy sikerül-e bizonyítaniuk. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)