Hirdetés

A Marvel's Avengersben bárki felveheti a Hulkbuster páncélt

|

Egy kis trükközéssel Vasember simán átadhatja a csapattársaknak is legkeményebb vértezetét.

Hirdetés

PlayStation 4-en már pörög a Marvel's Avengers zárt bétatesztje, amelyben egyelőre csak a PS4-es előrendelők vehetnek részt. A kipróbálható verzió viszont már így is alkalmas volt arra, hogy fény derüljön egy érdekességre a Hulkbuster páncéllal kapcsolatban.

Hirdetés

Vasember alapvetően saját ultimate képességének elsütésével hívhatja elő a Hulkbustert, ami hősünk pozíciójára érkezik meg az égből, landolás után pedig Tony Stark egyből bele is mászik a páncélba. Igen ám, azonban ha nem csak megnyomjuk az ultit elsütő gombokat (P4-en L1 + R2, Xbox One-on LB + RB), hanem nyomva is tartjuk, akkor konkrét pozíciót is kijelölhetünk, ahová az órási páncélzat megérkezhet. 

Ezt követően bármelyik csapattag beszállhat a földet ért Hulkbusterbe - igen, akár még maga Hulk is, a végeredmény pedig ugyanaz lesz, mintha a jó öreg Vasember csücsülne benne, mindegyik karakter ugyanazokat a képességeket kapja meg a páncél viselése közben. Hamarosan többet is mondunk arról, milyen szerintünk a játék a béta alapján, nézzetek majd vissza!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)