Hirdetés

A Marvel's Spider-Man: Miles Moralesben is kapunk extra pókruhákat, íme az első

|

Ugye ti sem gondoltátok azt, hogy Miles Morales kizárólag a klasszikus jelmezében üldözi majd a bűnt az új Spider-Man játékban?

Hirdetés

Pókember az elmúlt évtizedekben egy halom különböző emlékezetes pókruhát hordott a Marvel Comics képregényeinek lapjain, így cseppet sem volt meglepő, hogy az Insomniac Games 2018-ban megjelent Spider-Man játékában is egy halom göncöt lehetett feloldani (sőt később a DLC-k még tovább növelték a repertárt). Eddig nem kaptunk konkrét megerősítést annak tekintetében, hogy a Marvel's Spider-Man: Miles Morales spin-offban is feloldhatunk-e új ruhákat Miles számára, de most már nagyon úgy tűnik, hogy pontosan ez a helyzet.

Hirdetés

A játék Launch Edition névre keresztelt verziójának vásárlói legalábbis biztosan kapnak két extra pókruhát, amelyek közül az alábbi kép az elsőt már le is leplezte. Ez a The T.R.A.C.K Suit nevezetű ruha, ami gyakorlatilag félig fehérre mázolja Miles alapfelszerelését. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a "sima" változat vásárlói teljesen lemaradnak-e erről a jelmezről, vagy pedig később a játékon belül ők is megszerezhetik majd ezt is, de remélhetőleg az utóbbiról van szó.

Mivel a Marvel's Spider-Man: Miles Morales méreteit tekintve azért jóval szerényebb lesz, mint két éve megjelent első rész, eléggé valószínű, hogy extra jelmezekből is valamennyivel kevesebb lesz benne, de mi azért bízunk benne, hogy így is bőven tudunk majd miből válogatni.

A 2018-as Spider-Man játék feloldható pókruháit egyébként két YouTunbe-videónkban részletesen is kielemeztük, ezeket mindenképp pótoljátok be, ha esetleg korábban még nem láttátok volna. Az első videóban az alapjáték jelmezeiről volt szó.

A másodikban pedig a DLC-k ruháiról mesélünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)