Hirdetés

A Mass Effect Legendary Edition megtartja a Mako rémes irányítását

|

Az első Mass Effect járműves részeire nem szívesen emlékszünk vissza, de úgy tűnik, hogy bőven akadnak, akik szerint nem teljes az élmény a kezelhetetlen Mako nélkül.

Hirdetés

Napokon belül megjelenik a Mass Effect Legendary Edition, amely a méltán híres szerepjátékos franchise első három részét fogja egy felújított, kicsinosított csomagba tömöríteni.

Míg a második és harmadik epizódokhoz nem kellett annyira hozzányúlni, arról korábban már hallottunk, hogy az első epizódnak egy kicsit komolyabban neki mentek a srácok, hogy szintre hozzák, viszont most az is kiderült, hogy bizonyos, nosztalgikus botlásoknak nem feltétlenül kell búcsút intenünk.

Hirdetés

A 2007-es Mass Effect a maga idejében egy korszakalkotó játék volt, viszont ettől függetlenül nem szabad megfeledkezni arról, hogy azért már akkor sem volt minden szempontból tökéletes.

Valószínűleg sokan emlékeznek azokra a pályákra, ahol a Mako nevű hatkerekű űrjárművet kellett navigálnunk, amelynek az irányítása nem volt éppen tökéletes, és akkor még rettentően jóindulatúan fogalmaztunk.

Egy korábbi fejlesztői naplóból kiderült, hogy a csapat többek között ezzel is foglalkozott, így a Legendary Editionben a Mako irányítása közben sokkal jobban érződik majd a súlya és erősebben fog tapadni, viszont a PC Gamer szerzői szerint bekerült egy opció, amely segítségével a mazochista játékosok visszaállíthatják a jármű eredeti jellemzőit.

Kínszenvedés ide vagy oda, azért valahol érthető, hogy sokak szerint ezek a hibák is hozzátartoznak a játék bájához és rendes a BioWare-es srácoktól, hogy erre a kicsit fogcsikorgatós nosztalgiára is megadják a lehetőséget.

Ti melyiket fogjátok választani? Jöhet a javított irányítás vagy szerintetek sem teljes az élmény, ha nem kell egy kicsit megküzdeni a sikerért?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)