Hirdetés

A Microsoft egyik producerét is kitüntették a hétvégi PlayStation Awardson

|

Nem gondoltuk volna, hogy valaha eljön a nap, amikor a Sony egyik fejese díjat ad át a Microsoft egyik munkatársának.

Hirdetés

A Sony a lehető legkevésbé sem akar közösködni a Microsofttal, ami üzleti szempontból abszolút érthető dolog, de ez nem jelenti azt, hogy ne ismernék el a zöldek érdemeit a piacon.

Hirdetés

A múlt héten Tokióban rendezték a PlayStation Awardsot, ahol számos díjat átadtak azoknak, akik valami kiemelkedőt tettek le az asztalra. A történelmi jelentőségű díjat Yutaka Noma (a kép jobb oldalán), a a Microsoft egyik vezető producere vehette, aki a Minecraftért felelős a cégen belül (a barna öltönyös úriember a játék portolásáért felelős 4J Studios alapítója, Paddy Burns). Ez volt a rendezvény legrangosabb díja, a Double Platinum Awardot ugyanis annak a játéknak ítélik oda, ami legalább kétmillió példányban fogyott Ázsiában. Erre egyébként 2011 óta nem volt példa, akkor viszont a Monster Hunter Portable 3rd PSP-s változata Quadruple Platinum Awardot kapott.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy kitüntetik a Minecraftot, hiszen már 2015-ben kiérdemelte a Platinum Prize és PlayStation Network díjakat, akkor azonban a Microsoft nem vett részt a rendezvényen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)