Hirdetés

A Microsoft már bánja, amit a Lionheaddel tett

|

Az Xbox történetét feldolgozó dokumentumfilmből kiderül, hogy milyen hibákat vétett a Microsoft a Fable eredeti fejlesztőivel.

Hirdetés

Idén ünnepelte a Microsoft a Halo és az Xbox huszadik évfordulóját, a jubileumnak szentelt műsor keretében bejelentette, hogy érkezik egy hatrészes dokumentumfilm is Power On - The Story of Xbox címmel. A közönség csak december 13-ától tekintheti meg, de úgy tűnik, hogy egyes kiválasztott médiumok már láthatták a szóban forgó alkotást.

Közéjük tartozik az amerikai IGN is, amely elárulta, hogy az utolsó epizódban esik szó a Lionheadről és annak sok rajongót fájdalmasan érintő bezárásáról, valamint a Microsoft által levont tanulságokról.

Hirdetés

Az előző évtized közepére súlyos válságba sodródott a Microsoft videojátékos szárnya: az Xbox One behozhatatlan hátrányba került a PlayStation 4-gyel szemben, és nemcsak a gyengébb hardver, hanem a jóval szerényebb játékkínálat miatt is. Vagyis épp abban az időszakban, amikor a legnagyobb szüksége lett volna arra, hogy az általa birtokolt stúdiók futószalagon ontsák magukból a jobbnál jobb játékokat, vagy egyáltalán bármilyen játékot, megszületett a döntés: a Fable Legendsnek vesznie kell, és a Lionhead Studios kapuit is be kell zárni.

Shannon Loftis, az Age of Empires franchise-t gondozó The World's Edge vezetője, aki akkoriban a Global Games Publishing részleg élén állt, az egyik legnagyobb múltbéli hibájuknak nevezte a Lionheadet, olyan ballépésnek, amiből tanultak.

"Kiadtuk a Fable-t, és hatalmas siker volt. Az emberek többet akartak, ezért megvásároltuk a Lionheadet. Azok voltak a jó évek. De a Fable 2 után jött a Kinect és a kettő házassága sosem akart igazán működni. Sokaknak volt fontos projekt a Fable: The Journey, de úgy vélem, túlzottan eltért a fundamentumoktól, amelyek oly népszerűvé tették az első két részt. Azt kívánom, bárcsak most is egy életképes stúdió lenne a Lionhead."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


"2006-ban megvettük a Lionheadet és tíz évre rá be is zártuk. Pár évvel később visszatekintve fel kell tennünk a kérdést, hogy mit tanultunk, és mit kell tennünk, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat"

- fogalmazott Sarah Bond (a Game Creator Experiences and Ecosystem részleg feje).

A választ Phil Spencer adta meg:

"Azért veszel meg egy stúdiót, mert valamiben kiváló, és az a dolgod, hogy utána segítsd, hogy még jobb legyen abban, amit csinál, ne pedig abban, amit te csinálsz."

Bár súlyos ára volt, úgy fest, hogy a Microsoft megtanulta a leckét. Egyelőre legalábbis nincs jele annak, hogy Spencerék olyan projekteket erőltetnének a stúdiókra, amilyeneket azok nem akarnak, és a megjelenést sem siettetik. A Lionheadet sajnos már nem lehet visszahozni, de öröksége továbbél majd a Playground Gamesnek köszönhetően, amelyik a Forza játékok alatt dohogó motor segítségével fáradozik a Fable rebootján.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)