Hirdetés

A Microsoft nem azért vásárolta fel a ZeniMaxot, hogy játékokat vegyen el egy másik tábortól

|

Legalábbis az Xbox fejese ezt állítja, de tett még egy érdekes kijelentést.

Hirdetés

A Sony már évek óta exkluzív játékokkal igyekszik arra ösztönözni a játékosokat, hogy a PlayStation mellett döntsenek, és a vállalat saját fejlesztőcsapatai bizony remek munkát is végeznek ezen a téren. Az utóbbi években pedig a Microsoft is belehúzott egy picit, és a kisebb felvásárlások mellett nemrég a Bethesda Softworks csapatát birtokló céget is megszerezte magának, emiatt pedig joggal tarthatnak attól sokan, hogy a stúdió sorozatai esetleg el fognak kerülni egy bizonyos platformot a jövőben.

Hirdetés

Ám lehet, hogy nem is nagyon kell ilyesmire számítanunk, mivel Phil Spencer egy interjúban arról beszélt, hogy ezt az üzletet nem azért ütötték nyélbe, hogy csak úgy egyszerűen elvegyenek játékokat egy másik játékostábortól. Sőt, éppen azt akarják elérni, hogy még többen pörgessenek egy-egy adott címet. Ugyanakkor azt Spencer is elismerte, hogy a 7,5 milliárd dolláros beruházás megtérüléséhez nem szükséges, hogy a The Elder Scrolls VI megjelenjen PlayStationre.

Az Xbox fejese egyébként úgy gondolja, hogy a PC, az xCloud, a Game Pass, valamint a konzoljaik mellett igazából nem is nagyon kellene más, általuk nem támogatott platformokra eljuttatniuk a játékokat ahhoz, hogy működjön ez az egész beruházás. Lehetséges, hogy jó hatással lenne a Microsoft konzoleladásaira az, ha exkluzívvá tennék a következő The Elder Scrollst vagy Falloutot, ugyanakkor valószínűleg nagy port is kavarna egy ilyen lépés, tekintve, hogy elég régóta multiplatform szériák már ezek.

Szerintetek meg fognak még jelenni a Bethesda új játékai a Sony konzoljaira?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)