Hirdetés

A Microsoft szélnek ereszti az Age of Empires fejlesztőit!

|

Tegnap csak pletyka volt, ma már bizonyosság, a Halo Wars-on dolgozó Ensemble Studios bezárása mellett döntöttek.

Hirdetés

Az 1995-ben alapított Ensemble Studios által pátyolgatott Age of Empires sorozat első részének köszönhette a Microsoft, hogy a videojáték iparban is sikerült megvetnie a lábát. A széria mindhárom felvonása, a kiegészítő lemezek, s az Age of Mythology mellékág is sokmilliós eladásokat produkált, s rengeteg rajongót szerzett világszerte.

Age of Empires

age1.jpg


Ezért is tűnt hihetetlennek a Shacknews oldalán felbukkant, független forrásokra hivatkozó pletyka, miszerint a 2009. első felében csak és kizárólag X360-ra megjelenő Halo Wars munkálatait végző Ensemble Studios munkatársainak jelentős részét lapátra tették, s csak azokat az embereket tartották meg, akik a játék befejezéséhez szükségesek.

Age of Empires 2

age2.jpg


A verebek arról csiripeltek, hogy a Halo Wars kiadása után pedig végérvényesen bezárják a Microsoft egyetlen, főként PC-re fejlesztő csapatát.
Időközben hivatalosan is megerősítették, hogy a hír igaz, az Ensemble Studios-nak befellegzett.

Age of Mythology

agem.jpg


A sajtóközleményben kitérnek arra is, hogy pusztán pénzügyi alapon hozták meg a fájdalmas ám elkerülhetetlen döntést, mégpedig a további növekedés érdekében.

Age of Empires 3

age3.jpg


(Ezek szerint pont az Ensemble Studios lett volna ennek a gátja?) A csapat kulcsfontosságú emberei új formációba tömörödnek majd, s a Microsofttal kötött megállapodás szerint a kiadás után is támogatják a Halo Wars-t, továbbá új projekteken dolgoznak együtt a Microsoft Game Studios-szal.

Halo Wars

halowars.jpg


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)