Hirdetés

A Minecraft Dungeons DLC-kkel és cross-play funkcióval bővül

|

Kiderült, mikor érkeznek meg az első új pályák az ARPG zsánerben is megforduló Minecraftba.

Hirdetés

A Minecraft Dungeons nemrégiben PC-re, valamint PlayStation 4, Xbox One és Nintendo Switch konzolokra is megjelent, a start pillanatában viszont még nem volt elérhető a sokak által várt cross-play funkció, vagyis nem tudtak együtt kalandozni a különböző platformokon játszó pajtások. Nos, ez hamarosan megváltozik. 

Hirdetés

Sőt, a cross-play lehetőségének megnyitása mellett a fejlesztők ingyenes, illetve fizetős DLC-ket is terveznek a Diablóba oltott Minecrafthoz. Két bővítménycsomagot már most bejelentettek: először július folyamán érkezik a Jungle Awakens DLC, ami három új küldetéssel, valamint egy halom új tárggyal toldja meg az alapjátékot. Még 2020-ban, címéből adódóan valószínűleg a tél folyamán jön a Creeping Winter DLC, ami ugyancsak három pályát, és egy adag új játékbéli tárgyat tartalmaz. Mindezeken felül a fejlesztők egy csomó "menő ingyenes tartalmat" is ígérnek, valamint hamarosan a cross-play funkciót is megnyitják teljesen díjmentesen mindenki előtt. 

A Minecraft Dungeons alapvetően ugyebár 20 euróba (nálunk konzolon 6 ezer forintba) kerül, de létezik belőle egy 30 eurós Hero Edition is, ez alapból tartalmazza a hozzáférést az említett két fizetős DLC-hez. PC-n és Xbox One-on egyébként a Game Pass kínálatába is bekerült a játék, tehát az előfizetők így is könnyedén elérhetik. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)