Hirdetés

A német kormány még a bejelentés előtt leleplezte egy közelgő soulslike játék DLC-jét

|

Váratlan helyről szivárgott ki a Lords of the Fallen és a The Surge fejlesztőinek újdonsága.

Hirdetés

A Deck13 Interactive még tavaly augusztusban, a gamescom Opening Night Live-on jelentette be, hogy egy fantasy akció-szerepjátékon dolgoznak Atlas Fallen néven, amelyben sivatagos területeken harcolhatunk majd gigantikus szörnyek ellen. A félig-meddig nyitott világban kalandozva az lesz a célunk, hogy az istenek elnyomása alól felszabadítsuk az emberiséget, viszont mivel soulslike címről van szó, ez nem lesz könnyű. Az Atlas Fallennek már meg kellett volna jelennie, de a Deck13 csapata úgy ítélte meg, több időre van szüksége, ezért augusztusban számíthatunk csak a játékra

A stúdió eddig érthető módon nem igazán kommunikált a megjelenés utáni terveiről, viszont már tervezték bejelenteni a legelső DLC-t - csakhogy a német kormány elrontotta a meglepit. 

Hirdetés

A Németországban munkálkodó stúdiók pénzügyi támogatást kapnak a készülő játékaikhoz a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztériumtól, ami nyilván nagy segítség, viszont van hátránya is: a minisztériumnak be kell számolnia a nyilvánosságnak a napirenden lévő projektekről, ez pedig ahhoz vezetett, hogy már azelőtt fény derült az Atlas Fallen DLC-jére, hogy azt bejelentette volna a Deck13 - a GamesWirtschaft jelentése szerint a csapat közel 1,09 millió eurót kapott a fejlesztésre. 

A DLC az Atlas Fallen: The Wielder of Gods névre hallgat és 2024 februárjában jelenhet meg, de ennél több nem derült ki, viszont így is többet árultak el róla, mint kellett volna. Persze nem ez volt az egyetlen szivárgás mostanság, hiszen nemrég az Amazon buktatta le a Mortal Kombat 1 első DLC-jének karaktereit, de az, hogy ezt egy hivatalos német kormányszerv tette meg, új szintet jelent.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)