Hirdetés

A New World nagy frissítése kényeztetni fogja a játék rajongóit

|

A Heart of Madness egyúttal le is zárja a játék egyik központi szereplőjének történetét.

Hirdetés

Rengetegen voltak kíváncsiak az Amazon Games új MMORPG-jére tavaly ősszel, aztán kiderült, hogy sok minden nem stimmel még a New World háza táján, így nem meglepő módon zuhanásnak is indult a magas játékosszám.

Az most sem igaz, hogy üresek lennének a szerverek, de jól láthatóan már közel sem övezi akkora érdeklődés az amúgy sokat változott játékot, mint hónapokkal ezelőtt. Ennek ellenére a fejlesztők dolgoznak, igyekeznek szállítani a friss tartalmakat, és meg is mutatták, mire számíthatunk a közeljövőben.

A New World következő méretesebb frissítése a Heart of Madness nevet kapta, ami nem véletlen, ugyanis a tervek szerint ez folytatja majd a játék történetét, és egyben pontot tesz Isabella történetének végére is.

Hirdetés

A nem túl kedves karaktert valószínűleg nem kell bemutatni azoknak a játékosoknak, akik elérték már a maximális szintet, hiszen több alkalommal is találkozhattak vele. Ám lehet, hogy a következő lesz az utolsó találkozó.

A frissítéssel bekerül a Tempest's Heart elnevezésű expedíció, amely során ellátogatunk egy furcsa dimenzióba, ahol végre meg is történik a nagy leszámolás Isabella és Aeternum önjelölt kalandorai között. Értelemszerűen egy endgame mókáról van szó, amit ötfős csapatban teljesíthetünk, és erősen ajánlott a 60-as szint, illetve az 550-ös vagy magasabb Gearscore.

Már most is lövöldözhetünk a játékban puskákkal, ám a Heart of Madness hoz nekünk egy újfajta távolsági fegyvert a Blunderbuss képében. A fürge, leginkább közeli és közepesen távoli célpontok ellen hatásos flinta az első olyan fegyver, amelynek sebzésére a strength és az intelligence tulajdonságok egyszerre vannak hatással.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Ezen felül még egy vadonatúj küldetéssorozat is érkezőben van, ami legendás fegyverrel jutalmazza majd a játékosokat.

A fenti, nagyobb volumenű újdonságok mellett kisebb dolgokra is számíthatunk. Így például új kalandok várnak a vadonban, további finomhangolásra kerülnek bizonyos fegyverek, és értelemszerűen sok hibajavítás is jön. A Heart of Madness először a tesztszerveren próbálgatható, de azt egyelőre nem tudni, hogy a New World éles verziójába mikor érkezhet meg a frissítés.

Ti foglalkoztok még az Amazon MMO-jával, vagy más vízekre eveztetek már? Esetleg a kiadó másik hasonszőrű alkotása, a Lost Ark pörög éppen?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)