Hirdetés

A Nioh fejlesztőcsapata meglepetésekkel készül idénre

|

A Team Ninjának lesz mit mesélnie 2021-ben.

Hirdetés

Az 1995-ben alapított stúdió eddigi pályafutása során olyan szériákat indított útjára és bővített, mint a Dead or Alive, a Ninja Gaiden és a Nioh, legutóbbi játékuk a 2020-ban megjelent - és minden tekintetben hatalmas sikernek tekinthető - Nioh 2 volt.

A csapatnak még a Nioh-val is komoly tervei vannak, valamint tavaly a Team Ninja vezetője, Yosuke Hayashi kifejtette, hogy egy teljesen új IP-vel is szeretnének majd jelentkezni a Sony újgenerációs konzolján.

Hirdetés

Most a cég producere és igazgatója, Fumihiko Yasuda mesélt kicsit a 4Gamernek egy interjú keretében és elmondta: a stúdió számos új címen dolgozik, amiket 2021 folyamán fognak bejelenteni. Bár Yasuda nem árulta el, hogy milyen projektekről van szó, viszont akadt olyan, amit megerősített, így ezek valószínűleg már nem fognak csúszni. Februárra több Nioh-tartalommal is készülnek: egyrészt jön a Nioh 2 - The Complete Edition PlayStation 4-re és PC-re (benne három DLC-vel), másrészt mindkét epizód Remastered változatot kap PlayStation 5-re. Aki pedig a teljes élményt szeretné, az lecsaphat majd az összes DLC-vel felvértezett The Nioh Collectionre. 

Yasudától egyébként megkérdezték azt is az interjú során, hogy a 2020-as felhozatalból melyik játék tette rá a legnagyobb benyomást, ő pedig a Ghost of Tsushimát nevezte meg. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)