Hirdetés

A No Man's Sky első 5 éve megmutatta, hogy a halálból is vissza lehet hozni egy játékot

|

Hatalmas ígéretek, még nagyobb botrányok megjelenés után, de 16 ingyenes frissítéssel később már nem is emlékszünk a kezdeti csalódásra.

Hirdetés

Miután megunta, hogy az Electronic Artsnál (egész pontosan a Burnout szériát gondozó Criterionnál) folytatásokon kell dolgoznia, Sean Murray otthagyta a kiadóóriást, és megalapította a Hello Gamest, mellyel megvalósította álmai projektjét: a Joe Danger nevű motoros ügyességi játékot... ami aztán annyira sikeres lett, hogy nyilván kapnia kellett egy folytatást. Ettől Murray nem csak önellentmondásba keveredett, de magánéleti válságba is került, olyanná vált, amilyenné nem akart lenni.

Úgy látta, ebből csak egy vadonatúj projekttel menekülhet ki, amin egyébként már dolgozgatott egy ideje, a Joe Danger 2 fejlesztése alatt is. Egy olyan játékot akart, ami mindent megváltoztat, amiben akár 18 trillió különböző bolygóra is ellátogatnak a játékosok, és ami megidézi a '70-es, '80-as évek sci-fi alkotásait. Négyfős csapatával nekilátott a már első ránézésre sem ennyi emberre szabott feladatnak, majd a 2013-as VGX díjátadón megmutatta a világnak a No Man's Sky-t, ami annyira tetszett a közönségnek, hogy mind a játékosok, mind a média elkezdte őrült módon hype-olni. 

Hirdetés

Az ötlet valóban érdekes volt, és minden nyilatkozat, minden új infó, videó egyre izgalmasabbá tette; hamar 2016 egyik legjobban várt játékává lépett elő. Épp ezért okozott óriási megdöbbenést, hogy az augusztus 9-én debütált játék sokkal kevesebbet kínált annál, mint amit Murray korábbi interjúkban felvázolt - bár reálisan nézve három év alatt nem hogy 4 vagy 15, de 100 fő sem tudott volna minden elképzelést megvalósítani.

A problémát leginkább az okozta, hogy mint anno Peter Molyneux-nál, úgy nála sem volt ott egy PR-os, aki azt mondja, ne beszéljen olyan dolgokról, amikről még azt sem tudja, megvalósítható-e.

Az előrendelések és első napi vásárlások viszont adtak egy lökést a csapatnak, hogy visszavonulás helyett inkább megmutassák, ha elég időt kapnak, nemcsak a saját elképzeléseiket, de a felhasználók vágyait is képesek formába önteni. Eltelt öt év, a No Man's Sky a 17. ingyenes, mégis tartalmas frissítését kapja meg hamarosan, és mára az egyik legizgalmasabb felfedezős sci-fi játékká vált. Most végigjárjuk az utat, ami idáig vezetett.

Nem úgy volt bukás

2016. augusztus 9-én tehát megjelent a No Man's Sky PC-s és PlayStation 4-es változata, ami, köszönhetően annak, hogy a Sony is erőteljesen támogatta, jelentős érdeklődésre számíthatott. Megjelenése napján a Steamen  elérte a 212 ezret az egyszerre játszók száma, debütálása hónapjában a PlayStation Store legtöbbször letöltött játéka lett (igaz, augusztus jellemzően nem túl mozgalmas, akkor is csak a Deus Ex: Mankind Divided és a World of Warcraft: Legion vetekedhetett vele, utóbbi persze csak PC-n). 

A bevételek tehát kiválóan alakultak, mind PC-n, mind konzolon rengetegen vágtak bele a kalandba, csak hát amint kiderült, hogy ez nem pont az a játék, amire felkészítettek minket, az érdeklődés is gyorsan alábbhagyott: a SteamCharts mérései szerint szeptemberben már 9254 volt az egyszerre aktív játékosok maximuma, és egészen 2017 augusztusáig nem is ment 10 ezer fölé. Egyébként már a megjelenés előtt két szertefoszlottak a reményeink, miután néhány viszonteladó idő előtt árulni kezdte a játékot, és a Redditen megjelentek vélemények, videók, amik hibákról, hiányosságokról tanúskodtak.

Murray némi hallgatás után elismerte, hogy nem sikerült kordában tartani az elvárásokat, és kijelentette, addig nem mondanak semmit a játékról, amíg nem biztosak abban, hogy egyes, készülő funkciókat be tudnak építeni. Türelmet kértek, szinte teljes csendben folytatták a munkát, mert tudták, a milliós eladásokat meg kell hálálniuk. A játékosok, mint az az imént említett számokon is látszik, csendben várakoztak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Novemberben aztán megindult a mozgolódás: megérkezett a Foundation Update, ami egyrészt megalapozott a későbbi frissítéseknek, másrészt különböző játékmódokat hozott, illetve elérhetővé tette a bázisépítést, a farmgazdálkodást, meg a szállítóhajókat. Ezt követte fél évvel később a Path Finder, ami földi járműveket kínált (időmérő versenyekkel), továbbfejlesztette a fegyverrendszert és lehetővé tette egynél több űrhajó tárolását. Ez a két frissítés csak pár ezer játékos megnyeréséhez volt elég, az első, igazán nagy dobásra 2017 augusztusáig, az első évfordulóig várni kellett.

Ekkor futott be az Atlas Rises, ami 30 órányi, opcionálisan átélhető sztorival, valamint ettől független küldetésekkel, gazdasági rendszerrel, továbbfejlesztett űrharcokkal szolgált. Ez már újra tízezer fölé (sőt, húszezer közelébe) emelte az egyszerre játszók számát, azonban mivel a következő egy évben csak kisebb javítások jelentek meg, a játékosok ismét más kalandok után néztek. 

Az igazi No Man's Sky

2018 júliusában viszont újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk: az Xbox One-os változattal együtt megérkezett a Next frissítés, mellyel a játék végre olyanná vált, amilyennek a csapat eleinte elképzelte. Bekerült például a valódi többjátékos mód, már négyen kalandozhattak együtt vagy harcolhattak egymás ellen, emellett pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy bázisainkat bárhová, akár a víz alá is elhelyezhessük; flottákat küldhettünk küldetésekre, és frissült a játék motorja is, így szebbé, izgalmasabbá váltak a bolygók. Az már szinte mellékes, hogy válthattunk külső és belső nézet között, illetve testreszabhattuk karakterünket.

A kihívások, események folyamatosan fenn tudták tartani az érdeklődést. Hirtelen újra megteltek a szerverek, tízezrek járták az univerzumot, ami megint arra bátorította a Hello Games srácait, hogy ne adják fel. Ahogy minden ezt megelőző (és későbbi) frissítés, a Next is ingyenes volt, és ez is segített feledtetni a két évvel korábbi traumákat.

Három hónap elteltével jött a The Abyss, főszerepben a víz alatti élővilággal, majd 2018 novemberében a Visions frissítette fel a bolygók flóráját és faunáját, valamint bővítette a tennivalók tárházát.

2019 augusztusában aztán megint megleptek minket egy óriási frissítéssel, a Beyonddal. Egyrészt kibővítették a többjátékos lehetőségeket, sokkal több kalandor találkozhatott, bandázhatott a szervereken. Másrészt bekerült a lenyűgöző VR támogatás PC-n és PlayStation 4-en, ami azoknak, akik rendelkeznek valamilyen VR-eszközzel, még nagyobb élménnyé tette a felfedezést. Végül pedig automatizálással, elektromos hálózatok kiépítésének lehetőségével bővült a bázisépítő rendszer, lehetővé vált az idegen lények háziállattá (vagy hátassá) nemesítése, illetve megjelent a craftolás.

Aztán kisebb frissítések tették jobbá az élményt. A novemberi Synthesis hibákat javított és az inventoryt alakította át, a Living Ship öntudattal rendelkező hajókat hozott, az Exo Mech pedig mecheket, amikkel úgy járhattuk a veszélyes bolygókat is, hogy nem kellett félnünk a haláltól. 2020 nyarán lehetségessé vált a platformok közötti átjárás a cross-playnek hála, valamint megjelentek elhagyott űrhajók is a Desolation frissítéssel. 2020 nagy csomagja, az Origins változatosabbá tette a No Man's Sky növény- és állatvilágát, tűzhányókkal és átdolgozott időjárási rendszerekkel kavarta fel a bolygógenerálást, hogy a régi játékosok se érezzék unalmasnak a felfedezést.

2020 novemberében optimalizálták az új konzolokra, azok extra erejét kihasználva még tartalmasabbak lettek a helyszínek, még nagyobbá válhattak a bázisok. 2021-ben a Companions frissítés lehetővé tette, hogy háziállatainkat magunkkal vigyük, az Expeditions szezonális kihívásokat kínált, a Prisms pedig a látványt varázsolta jobbá.

Az űr határán túl

A játékipar egyik nagy rejtélye, hogy hogyan képes még mindig fennmaradni a Hello Games úgy, hogy egy mikrotranzakciók nélküli, mostanában egészen olcsón kapható játékra fordítja erőforrásait - nem gondoljuk, hogy még mindig a 2016-os megjelenéskor befolyt pénzekből él a stúdió. Mindenesetre úgy fest, mégis megtérül a befektetés, mi pedig örülhetünk, hogy a No Man's Sky mára sokkal több lett, mint amilyennek eredetileg a csapat megálmodta, és annak ellenére sem tervezi elengedni, hogy már készül a következő nagy projekt.

Hamarosan kiderül, mit hoz a Frontiers frissítés, de ettől függetlenül is csak azt tudjuk javasolni, hogy most már bátran vágjatok bele, ha valaha is azt éreztétek, hogy ez a játék nektek való lehet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)