Hirdetés

A Pax West 2020 is elmarad, de nem teljesen

|

Bár a Pax West szervezői lettek volna a legboldogabbak, ha nem kell törölniük a Seattle-i expót, a szükség rákényszerítette őket. Ugyanakkor előálltak egy kompromisszumos alternatívával.

Hirdetés

Azóta, hogy 2004-ben Jerry Holkins és Mike Krahulik, a Panny Arcade képregény alkotói tető alá hozták az első Penny Arcade Expót, alaposan kikupálódott, meghódított újabb városokat (Bostont, Philadelphiát és San Antoniót), sőt azzal, hogy már Melbourne-ben is megvetette a lábát, elmondhatjuk róla, hogy kilépett a nemzetközi színtérre. Persze ettől még a PAX szíve és lelke továbbra is a Csendes-óceán partján fekvő Seattle maradt, ahol rendszerint augusztusban szokták lebonyolítani az előadásokkal, koncertekkel, LAN-partyval és egyebek mellett társasjátékversenyekkel tarkított programsorozatot, ám idén szeptemberre halasztották. Mint utóbb kiderült, a későbbi időpont sem jelent megoldást a koronavírus okozta problémákra, ugyanis a tengerentúlon még javában tombol a járvány.

Hirdetés

Emiatt a szervezők úgy döntöttek, hogy tekintettel a látogatók és kiállítók biztonságára, és a helyi közösség egészségére, törlik a PAX Westet, de ugyanazzal a lendülettel az internetre költöztetik. Szeptember 12-én kezdődik tehát a PAX Online, és egészen 20-áig vár minden érdeklődőt egy nonstop, kilenc napon át tartó streammel.

A programba besegít az EGX és a PAX Australia stábja is. (Utóbbiak amúgy is ráérnek épp, mivel a Melbourne-i expó sem kapott zöld utat.) Lényegében három csatornán ömlik majd a tartalom megállás nélkül, így digitális formában követhetjük a kerekasztal-beszélgetéseket, koncerteket és versenyeket, sőt még arra is lehetőségünk nyílik, hogy ingyenes demókat letöltve kipróbáljuk azokat a játékokat, amelyeket eredetileg a helyszínen lehetett volna.

Fontos különbség még a hagyományos rendezvényekhez képest, hogy a PAX Online a nézőknek ingyenes, a szűkös büdzsével dolgozó indie játékfejlesztők (köztük magyarok) számára pedig nagyszerű lehetőség, mert ha megfelelnek a feltételeknek, mindössze 15 dollárért nevezhetik alkotásukat a bemutatandó címek közé, és ha a szervezők megfelelőnek ítélik, akkor bizony elég népes közönséget tudnak vele elérni. Ha pedig mégis kihullik a rostán, akkor csak egy jelképes összeget buktak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)