Hirdetés

A PC-s Xbox Game Pass játékok között is feltűnnek egyénileg felturbózott címek

|

Már két olyan címet is találunk a Game Pass kollekcióban, melyek olyan funkciókat kaptak, melyek sehol máshol nem elérhetők.

Hirdetés

A Microsoft már régóta hangoztatja, hogy a konzoleladások helyett inkább arra fókuszálnak, hogy szolgáltatásaikat minél többen használják. Ennek a tendenciának köszönhetően rengeteg remek játékkal pakolták meg az Xbox Game Pass kollekciót. A jelek szerint viszont nem csak ütős címek kerülnek fel a digitális könyvtárba, de némelyik még extra fejlesztéseket is kap - nem csak Xboxon.

A játékosok nemrég szúrták ki, hogy a NieR Automata gamepasses változatában a fejlesztők kijavítottak néhány hibát, mely a Steamen lévő verziókban továbbra is jelen van. Nem ez azonban az egyetlen cím, melyen csiszoltak a fejlesztők a Microsoft kedvéért.

Hirdetés

Most fedezték fel, hogy az első The Evil Within játék olyan fejlesztéseket kapott, melyeket korábban semmilyen platformon nem láthattunk a játékban. Amellett, hogy a Game Pass-verzió simábban és kevesebb hibával fut, belekerült két extra funkció is.

Egyrészt mostantól beállítható a látótávolság, másrészt pedig bekerült a játékba egy FPS mód is. Ilyen nézet egyébiránt a volt a The Evil Within 2-ben is, azonban az első részben most bukkant fel először. Ezen játék esetében persze nem annyira meglepő a fejlesztés, hiszen azt a Bethesda adta ki, melyet nemrég felvásárolt a Microsoft, tehát lényegében belsős munkáról van szó.

Egyelőre nem tudni, hogy egyéb kalandok esetében is számíthatunk-e hasonló javításokra, illetve, hogy ezek a játék más boltokban elérhető verzióiba is utat találnak-e.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)