Hirdetés

A PC-sek egy része decembertől már nem fog tudni játszani a The Sims 4-gyel

|

Az EA eddig halasztotta, de a The Sims 4 Legacy Editionnek hamarosan nyugdíjba kell vonulnia.

Hirdetés

A Maxis életszimulátora továbbra is biztos bevételforrás az EA számára, amelyhez megéri folyamatosan kiadni valamilyen új tartalmat. A vállalat nemrég terjesztette ki a felhasználóbázist, ugyanis ingyenessé tette a The Sims 4 alapváltozatát, eközben pedig egy külön streamben meséltek róla a fejlesztők, hogy mi a helyzet a franchise-zal. Kiderült egy-két részlet a mellékprojektekről is, de a lényeg a The Sims 5, azaz a Project Rene leleplezése volt. 

Az EA tehát komolyan épít a The Sims szériára, ami azt jelenti, hogy nem állhat meg a fejlődés útján, főleg a folyamatosan érkező új hardverek és operációs rendszerek fényében. 

A The Sims 4 2019 nyarától kezdődően már nem támogatta a 32 bites operációs rendszereket annak érdekében, hogy tovább tudják optimalizálni és fejleszteni a játékot. A frissítéssel együtt érkezett Legacy Edition azonban lehetővé tette, hogy a játékosok folytathassák a játékot ott, ahol abbahagyták, viszont le kellett mondaniuk cserébe a frissítésekről, javításokról, online funkciókról. 

Hirdetés

Most az EA megerősítette, hogy 2022. december 12-én nyugdíjba vonul a The Sims 4 Legacy Edition, amely azt jelenti, hogy azoknak a felhasználóknak, akik még mindig ezen keresztül egyengették a simjeik életét, frissíteniük kell a gépüket 64 bites operációs rendszerre, hogy tovább játszhassanak.

Azok, akik a The Sims 4 Standard Editionre váltanak, ebben a változatban is használhatják a Legacy Edition mentéseit, így gond nélkül vihető tovább bármelyik megszeretett karakter. A mentések átvitelében segít a Sims Community bejegyzése lépésről-lépésre. 

Tekintve, hogy az új EA App minimum 64 bites operációs rendszert igényel, nem meglepő, hogy az Electronic Arts nem szeretne tovább támogatni olyat, ami ennél elavultabb. Titeket érint a dolog?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)