Hirdetés

A Plague Tale: Innocence teszt - patkányokkal táncoló

|

Az Asobo Studio szállította nekünk az év egyik legnagyobb meglepetését, amely kihagyhatatlan élményt ad, annak ellenére, hogy tele van patkánnyal.

Hirdetés

Igazán örvendetes, amikor egy fejlesztőstúdiónak sikerül kitörnie abból a skatulyából, amelybe a piaci realitások kényszerítették. Mert meggyőződésem, hogy az Asobo munkatársai sem azért dolgoztak éveken keresztül Pixar filmek adaptációin, illetve segítették át a célvonalon mások projektjeit a The Crew-tól a ReCore-ig, mert nem akartak nagyobbat álmodni, vagy híján lettek volna ambíciónak. Tulajdonképpen a csapat utolsó, teljesen önálló és eredeti koncepcióra épülő játéka a 2009-es Fuel volt még abból a korszakból, amikor a Codemasters komoly erőforrásokat áldozott arra, hogy a sajátjain kívül más alkotásokat is felkarolva komolyan vehető kiadóvá váljék. Noha nem kizárólag a nyitott világú autóverseny okolható az említett vállalkozás kudarcáért, vegyes fogadtatása egyértelművé tette, hogy a bordeaux-i lányoknak és fiúknak más műfajban kellene keresniük az önmegvalósítás lehetőségét, a posztapokaliptikus Amerika helyett talán kicsit közelebb az otthonukhoz, őseikhez és gyökereikhez.

Hirdetés

Nem gyermeknek való vidék

A sötét középkor legkilátástalanabb időszakai közé tartozott az 1347 és 1351 között eltelt pár esztendő, amikor megállíthatatlanul söpört végig Ázsia és Európa nagy részén a fekete halálként emlegetett pestisjárvány. Ekkor már javában öldösték egymást a valójában kisebb-nagyobb szünetekkel 116 évig elhúzódó, de a történelemkönyvekbe százéves háborúként bevonult konfliktus résztvevői, akik így fejezték ki hűségüket az angol vagy a francia korona iránt. Ezt a vérzivataros korszakot választotta az Asobo az A Plague Tale: Innocence történelmi hátterének, éles kontrasztot képezve a kulisszaként használt Akvitánia festői szépségű erdeivel, falvaival és városaival. Története középpontjába pedig Amicia de Rune-t, a környék hűbérurának 15 éves kamaszlányát állította, valamint annak jóval fiatalabb öccsét, Hugót. A családjukkal és házuk népével is végző inkvizíció karmaiból éppen csak kicsusszanó testvérek hosszú és viszontagságos útra indulnak, melynek csupán első állomását ismerik: feltétlenül meg kell találniuk Laurentiust, aki születésétől fogva kezelte a különös betegségtől szenvedő kisfiút. Eközben végig nyomukban loholnak a kegyetlen Lord Nicholas vezetésével Vitalis főinkvizítor fanatikus szolgái, akiknek egyértelműen Hugóra fáj a foguk, és ha a fiú kézre kerítése közben netán tragikus baleset érné nővérét, úgy arra parancsuk értelmében pusztán járulékos veszteségként tekintenek. No de mégis mit akarhat a katolikus egyház roppant befolyással bíró militáns szervezetének feje egy ötéves gyermektől, aki még sosem hagyta el a családi fészket, sőt tulajdonképpen a szobájából sem tehette ki a lábát az őt a széltől is óvó édesanyja miatt? Lényegében ez a kérdés és még inkább a későbbiekben rá adott válasz az események elsődleges mozgatórugója. Amicia sem tud nálunk többet a titokról, így aztán velünk együtt bogozza ki a rejtély szálait.

Árvák hercegnője

Mivel a de Rune testvérek alig ismerik egymást, érthető, hogy Amicia számára eleinte terhes a nyakán lógó kisöccse társasága, aki segítség nélkül képtelen felkapaszkodni egy ablakpárkányra, és rosszul viseli, ha magára hagyják, sőt hisztizni és toporzékolni kezd, amikor nem az történik, amit ő szeretne. Magyarán úgy viselkedik, ahogy egy igazi ötéves tenné hasonló helyzetben. Mindenesetre az együtt eltöltött idő és az újonnan megtapasztalt közös, ám korántsem szívderítő élmények fokozatosan összekovácsolják kettejüket, kialakul és megszilárdul a testvéri kötelék, az Asobo pedig ügyesen érzékelteti a kapcsolatukban végbemenő változásokat. Ezzel párhuzamosan pedig mi is rádöbbenünk, hogy zsenge kora ellenére Hugo minden, csak nem kolonc. Amikor a helyzet úgy kívánja, igenis képes bátran viselkedni, mi több, számtalanszor bizonyítja, hogy az apró termetnek is megvan a maga előnye. Emellett rácsodálkozása a világ dolgaira, amelyből eddig szinte semmit sem látott, számos kedves és megkapó pillanat forrása. Különösen bájos, amikor virágot tűz nővére hajába. Ilyenkor úgy érezzük, talán mégsem olyan kilátástalan a helyzet annak ellenére, hogy körülöttünk gyakorlatilag széthullik a civilizáció, és az emberekből kiveszni látszik az irgalom utolsó morzsája is. Ajtók csapódnak be a bajba jutott gyerekek előtt, akik segíthetnének, inkább elfordítják a fejüket, és már csak kevesek szívében pislákol az együttérzés lángja.

Mindazonáltal akadnak néhányan, akik a körülményekkel dacolva megőrzik emberségüket, és hajlandók kötelet dobni a fuldoklónak. Hogy, hogy nem, maguk is szinte kivétel nélkül árvaságra jutott kamaszok, akik tökéletesen illeszkednek a történet mondanivalójába, amely a gyermeki ártatlanságot állítja szembe a környező világ kegyetlenségével. Remek példa erre az első alkalom, amikor Amiciának ölnie kell. Megteszi, mert nem marad más választása, de mélyen megrázza. Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy a játék többször is lehetőséget kínál arra, hogy elkerüljük a vérontást, és megkíméljük valaki életét, aki voltaképp rászolgált a halálra. Az említett segítőtársak valamennyien rokonszenves figurák, így az alkimistának készülő Lucas, a tolvajlásból élő Melie és Arthur, valamint a kovácsinas Rodric is, akik az A Plague Tale: Innocence tizenhat fejezetre bontott története folyamán több alkalommal is mellénk szegődnek. Lucas sokszor helyettünk gyújt tüzet és teremt világosságot, hogy elűzze a patkányokat, Melie-től egyetlen zár sem érezheti magát biztonságban, míg fivére, Arthur a figyelemelterelésben jeleskedik. Az utoljára hagyott Rodric szimplán bivalyerős, élő faltörő kosként tisztítja meg előttünk az utat, és ha valamelyik ellenfelünk hátat fordít neki, utasításunkra egy szempillantás alatt lebirkózza. Együttműködésünk az árvákkal kiterjed még a két vagy több személy összehangolt munkáját igénylő feladványok megoldására is. Mindeközben viselkedésük - hacsak a forgatókönyv másképp nem kívánja - végig a miénkhez idomul, azaz, ha Amiciával meglapulunk, úgy ők is összehúzzák magukat, illetve igyekeznek a közelünkben maradni, ami főként akkor áldásos, ha a kezünkben hordozott fáklya fénykörén kívül a biztos halál vár rájuk.

Fény és árnyék

Az A Plague Tale: Innocence-re jellemző kettősség tetten érhető abban is, hogy míg emberi ellenfeleink kicselezésében kulcsszerepet játszik a rejtőzködés, addig a lúdbőröztető csellószólamok kíséretében felbukkanó patkányhorda visszarettentésének leghatékonyabb módja, ha úgy kivilágítjuk magunkat, akár egy karácsonyfát. Ezek a játékosból garantáltan viszolygást kiváltó rágcsálók, amelyekből akár ötezer példány is Amiciáék köré gyűlhet, minden alkalommal olyan akadályt képeznek, amelyen átjutni felér egy közepesen egyszerű fejtörő megfejtésével. Értelemszerűen mindig a rendelkezésünkre álló eszközök, valamint a közvetlen környezetünk nyújtotta lehetőségek kínálják a megoldást. Hol egy belobbantásra váró rőzsehalom (ignifert neki), hol egy kvázi reflektorként működő tükrös lámpás mutat kiutat a helyzetből, máskor pedig egy fellógatott füstölt sonka (találjuk telibe a láncot egy kaviccsal) válhat megmentőnkké, amely ínycsiklandóbb és könnyebben elejthető zsákmány minálunk. Viszont nyilvánvaló, hogy az említettek még nem feltétlenül indokolnák a szigorú korhatár-besorolást, erre okot a patkányok mérhetetlen étvágya szolgáltat, ugyanis a mohó rágcsálók bárkit és bármit elemésztenek, ha a visítva hömpölygő horda útjába sodródik, a hátrahagyott maradványok gyomorforgató látványa pedig a legedzettebb horrorrajongót is próbára teszi. Fokozatosan gyarapodó eszköztárunk idővel azt is lehetővé teszi, hogy a különleges összetevőkből fabrikált parittyalövedékkel rövid időre a kívánt helyre tereljük (odoris) a patkányokat, esetleg teljesen megsemmisítsük (luminosa) kisebb-nagyobb csoportjukat, bár ez utóbbi meglehetősen költséges mutatvány.

Az eleinte csupán figyelemelterelésre, majd a parittyán, Amicia egyetlen fegyverén végrehajtott módosítások következtében gyilkolásra is alkalmas kavicson, valamint a már említett speciális lövedéktípusokon kívül kreálhatunk még olyat, amelyik tűzoltásra való (extinguis), de annak is jó hasznát vesszük, amelyik szerencsés találat esetén arra készteti a célpontot, hogy megszabaduljon sisakjától (devorantis). Így már repülhet is felé a következő másodpercekben az örök álmot hozó kődarab. Akad még egy keverék, az ellenfelünket nesztelenül elkábító somnum, amelynek használatát érdemes a minimálisra korlátozni, mivel ugyanakkora mértékben apasztja nyersanyagkészletünket, mint az egyszer már szóba került luminosa. A különféle fejlesztéseknek hála idővel egész ügyesen meg tudja magát védeni Amicia, de fontos észben tartani, hogy egyetlen találattól életét veszti - legyen az kilőtt nyílvessző, elhajított dárda vagy lesújtó kard pengéje -, és minden kezdődik elölről, pontosabban az automatikus mentés által rögzített utolsó állástól. Továbbá ahogy taktikai lehetőségei bővülnek, úgy támaszt újabb és újabb természetű kihívásokat a játék, nem egyszer a korábbiak kombinálásával.

Kis lépés ez egy patkánynak

Kellett hozzá egy teljes évtized, mire az Asobo türelme és kitartása végül kifizetődött, de a stúdió csak megtalálta a hangját, amit oly régóta keresett. Ahogy a játék rendezőjével készített interjúnkból is kiolvasható (a 2019/06-os GameStar magazinban megtaláljátok), feltett szándékuk a jövőben is ezen az ösvényen továbbhaladni, jobb kiindulási pontot pedig keresve se találnának Amicia, Hugo és a többi árva szívszorító történeténél.

Az A Plague Tale: Innocence ugyanolyan különleges darab, mint a Hellblade: Senua's Sacrifice volt két évvel ezelőtt. Egy kis csapat korlátozott büdzséből olyan játékot tett le az asztalra, amely produkciós szempontból nem egy tripla A-snak mondott blockbuster aspiránst is felülmúlt. Ehhez társul az érzelmes és drámai momentumokban gazdag, szinte végig kifogástalanul vezetett cselekmény, amely csak a finálé előtt botlik meg. Igaz, ez a botlás korántsem végzetes, nem okoz helyrehozhatatlan károkat, mindössze érezteti, hogy talán nem kellett volna annyira siettetni a befejezést. Hasonlóképpen méltatásra érdemes a dizájnfilozófia, miszerint folyton meglepnek valami újdonsággal (még az utolsó fejezetekben is), így a játékmenet elegánsan kikerüli a monotonitás csapdáját, és egy pillanatra sem laposodik el. Fájó pont ellenben, hogy miközben szenzációsan mutatnak az eltérő napszakokban és időjárási körülmények között ábrázolt helyszínek az ősz tarka köntösébe öltözött erdőtől a ködbe burkolózó folyóparton és a járványtól rettegő, holdfényben fürösztött városon át a holttestek borította harcmezőig (a karaktermodellek kidolgozottságának mértéke szintúgy meggyőző), mozgásterünk meglehetősen korlátozott. Többnyire organikusan, a tájképbe illő módon oldották meg a területek lezárását, ám belefutunk láthatatlan falakba is, amelyek visszafordulásra késztetik szereplőinket.

Kisebb hibák és hiányosságok ezek, amelyek aligha zavarják majd a játékost, aki a pénzéért cserébe mindössze 15 órányi játékidőt, de annál jóval tovább tartó élményeket kap. És a nyakamat merném tenni rá, hogy már másnap fejest ugrana a folytatásba.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

A Plague Tale: Innocence
Az év meglepetése, amire senki sem számított.
Ami tetszett
  • Imádni való gyerekszereplők
  • Káprázatosan részletes középkori környezet
  • Borzongató zene és hanghatások
  • Lehengerlő atmoszféra
  • Ötletgazdag, alaposan átgondolt és lecsiszolt játékdizájn
Ami nem tetszett
  • Elnagyolt befejezés
  • Egy kicsit könnyebb a kelleténél
  • Helyenként láthatatlan falakba ütközünk
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)