Hirdetés

A PlayerUnknown's Battlegrounds következő játékmódja egy 64-fős aréna lehet

|

A játékosok csapatokra oszlanak és szépen sorban kell leküzdeniük ellenfeleiket az utolsó, mindent eldöntő körig.

Hirdetés

A PlayerUnknown's Battlegrounds kísérleti terepe, a PUBG Labs kapott egy új frissítést, azzal együtt pedig egy új jákmódot. Az Arena lényege, hogy 64 játékost szétoszt kisebb csapatokba, melyeket aztán ledobja Erangel, Miramar vagy Sanhok egy-egy elkerített részébe.

Itt két másik csapattal kell majd szembenézniük: a győztes erősebben folytathatja majd a versenyt, a vesztesek elveszítenek 1 életet a háromból.

Hirdetés

Ugyan minden csapatnak három esélye lesz a továbbjutásra, érdemes lesz küzdeni a győzelemért. Minél több játékost ejtünk ki, annál több pénzt kapunk, és annál jobb fegyvereket és felszereléseket vásárolhatunk.

Ennek értelmében minél több meccsből jövünk ki győztesen, annál kedvezőbb helyzetbe kerülünk.

A meccsek addig tartanak, amíg három vagy kevesebb csapat marad életben, ekkor pedig hirtelen halálra kihegyezett mód várja a játékosokat: aki túléli az utolsó kört, az nyer.

Az Arena két alkalommal lesz elérhető a Labsben. Az első tesztidőszak PC-n szeptember 18-től szeptember 21-ig tart, a második szeptember 25-től szeptember 28-ig. Konzolokon kicsit más a rend, ott az első alkalom tart majd szeptember 25-től 28-ig, a második pedig október 2-án kezdődik és október 5-ig tart.

Mint minden LABS mód esetében, úgy itt sem biztos, hogy a játékmód átkerül majd az éles rotációba, így érdemes lesz élni a tesztelés lehetőségével, amíg csak lehet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)