Hirdetés

A PlayStation 5 árát nem érinti a koronavírus

|

A járvány elvileg nem nagyon volt hatással az új generációs konzol körüli dolgokra.

Hirdetés

Az szinte biztos, hogy idén év végén új konzolgeneráció jelenik meg a piacon, ám amíg a Microsoft már elég sok mindent megosztott velünk az Xbox Series X-ről, addig a Sony egy picit szűkszavúbb a PlayStation 5 kapcsán. Sok múlik azon is, hogy milyen árakon lesznek elérhetők az új masinák, ám konkrét számot még egyik gyártó sem osztott meg velünk.

Hirdetés

A Sony Interactive Entertainment vezetője, Jim Ryan nemrég viszont beszélt egy kicsit az árazásr, és ugyan konkrét részleteket továbbra sem mondott, azért szolgált némi jó hírrel. Állítása szerint ugyanis a koronavírus nem tett keresztbe, sőt még csak nem is késleltette a PlayStation 5 tervezett 2020-as rajtját, illetve a konzol árára sem volt hatással.

Úgy tűnik tehát, hogy nem lesz drágább az új gép a járvány miatt, ami kifejezetten örvendetes hír, de most már azért örülnénk annak is, ha fény derülne a konkrét összegre is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)