Hirdetés

A PlayStation bemutatóján rántották le a leplet Jade Raymond stúdiójának játékáról

|

A Fairgame$-ben modern Robin Hoodokként zsebelhetjük ki a gazdagokat.

Hirdetés

A tegnap este kisebb-nagyobb horderejű bejelentéseket hozott is a Sony oldaláról. Ezek között szerepet kapott a nemrég felvásárolt Haven projektje, a Fairgame$ is, ami PlayStation 5-re és PC-re is érkezik. A látványos trailer ugyan nem árult el sokat játékról, de a bejelentést követő blogposzt már egy picit beszédesebbnek bizonyult.

Sajnos még ebből sem derült ki, hogy miként is működik majd a Fairgame$, de a Haven kreatív vezetője, Mathieu Leduc legalább a nagyobb koncepciókat kibontotta.

Hirdetés

Elmondása szerint a Fairgame$ multiplayer akciójáték, amiben a célunk, hogy meglopjuk a világ leggazdagabb személyeit. Azok lesznek a célpontjaink, akik a Fairgame$ univerzumában felelőssé váltak a társadalmi rétegek között tátongó szakadékokért.

Modern Robin Hoodok módjára jövünk, hogy kitakarítsuk a széfjeiket, és szétoszthassuk a javaikat a kevésbé szerencsés emberek között. Küldetéseink során a világ több helyszínét is meglátogatjuk majd, így változatos pályákra és feladatokra számíthatunk.

Ennél specifikusabb infókkal nem szoltált, de a csapat a projekt hivatalos Twitter oldalán fogja majd értesíteni az érdeklődőket a játék helyzetéről. Érdemes lehet követni azt, ha a koncepció kíváncsivá tett.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)