Hirdetés

A PlayStation után az Xbox is friss játékbemutatóval készül

|

Ezen a héten a kékek State of Play műsora szórakoztatott minket, jövő héten pedig a zöld csapat támad saját eseményével.

Hirdetés

Várhatóan idén is számíthatunk komolyabb videojátékos rendezvényekre, sőt az már időközben ki is derült, hogy mikor és milyen formában lesz megtartva a 2022-es gamescom. Persze emellett gyakorlatilag egész évben megeshet, hogy valamelyik nagyobb kiadó egy méretesebb online prezentáció formájában mesél nekünk újdonságokról, ahogy tette azt nemrég a Sony is. Hamarosan pedig a Microsoft kerül a reflektorfénybe, és már azt is tudjuk, hogy ők miről fognak regélni.

A redmondiak beharangozták, hogy jövő héten, március 16-án megrendezésre kerül a következő ID@Xbox esemény. Ugyebár ez az a műsor, amely során érdekes indie címeket láthatunk, és ez várhatóan ezúttal sem lesz másképp.

Hirdetés

A friss bejelentések mellett már meglévő címek frissítéseire is jut majd idő, szóval egyértelműen érdemes lesz figyelni a műsort, ha nem csak a nagyobb játékokat szoktátok pörgetni. Láthatjuk például a Tunic, a Finji és Whitethorn című alkotásokat, és az iam8bit kiadó első játéka is tiszteletét teszi.

A jövő heti ID@Xbox bemutató magyar idő szerint 19:00-kor rajtol el, és a Twitch Gaming csatornája mellett a hivatalos Xbox Twitch-csatornán is figyelemmel követhetitek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)