Hirdetés

A PlayStation vezetője szerint a PS5 tárhelyének elégnek kellene lennie

|

Jim Ryan úgy látja, hogy nincs probléma az új konzoljuk kapacitásával.

Hirdetés

Bár az új PlayStation és Xbox konzolok minden tekintetben fejlődtek az elődjeikhez képest (élen az SSD-vel), azonban sokakat szomorított el, hogy a mérnökök mekkora háttértárral képzelték el a konzolokat. Míg a Series S esetében 364 GB-tal kell beérnünk, a Series X 1 terás SSD-jéből pedig 802 GB marad nekünk használatra, addig a PS5 esetében a Sony mindösszesen 667 GB-ot bocsátott a felhasználók rendelkezésére.

Noha a gyárilag beépített tárhely kapacitását külső merevlemezzel növelhetjük, a hivatalos termékek nem jelentek meg a konzol rajtjára, és a Digital Foundry tesztje szerint a gépben lévő SSD-ről egyébként sem lehet átpakolni a PS5-ös játékainkat egy külső tárolóra, szóval sok felhasználói véleménynél bukkan elő negatívumként a hely kérdése.

Hirdetés

A PlayStation brand feje azonban nem osztja ezt a véleményt. Jim Ryan a The Telegraph-nak adott interjújában elmondta, hogy nem kaptak semmilyen kritikus visszajelzést a PS5 tulajoktól, ami azt feltételezte volna, hogy problémájuk lenne az SSD-vel. Emellett a Sony monitorozza a felhasználói véleményeket is, amelyeknél szintén nem jelenik meg számottevő gondként a konzol tárhelyének mérete. Ryan szerint a vállalat hozzáfér a PlayStation 4-es statisztikákhoz is a helykihasználást illetően évekre visszamenőleg, ezzel kapcsolatban pedig az elnök kihangsúlyozta, hogy minden, amit ott láttak azt feltételezte, hogy elégnek kell lennie a tárhely-kapacitásnak.

Érdemes megemlíteni, hogy egyes PS5-ös játékoknál valóban lehetőség van arra, hogy csak azt a részét telepítsük, amire szükségünk van (például csak a multit vagy csak a kampányt). Sajnos azonban nem minden címnél meglévő opció ez, továbbá akadnak olyan méretű alkotások is, amik villámgyorsan felemésztik a maradék helyünket is (a Call of Duty: Black Ops Cold War például 135 GB-ot foglal, a Spider-Man: Miles Morales pedig 105 GB-ot). Ti mit gondoltok erről a témáról?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)