Hirdetés

A problémákról és a bejárható terület méretéről is meséltek a Dying Light 2 fejlesztői

|

Bár a megjelenésre még várnunk kell pár hónapot, mostantól beszédesebbek lesznek a srácok.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy bejelentése óta nem sokat kommunikált róla a csapat, a Dying Light 2 a jelenlegi tervek szerint 2021-ben megjelenik. Konkrétabbat nem tudunk, de úgy sejtjük, hogy valamikor augusztus és november között vethetjük majd magunkat a zombik közé - bár ebben a kiszámíthatatlan évben egy nyárközepi megjelenésen sem lepődnénk meg.

Ugyan a franchise ismert és népszerű, van még dolga a Techland marketingeseinek és fejlesztőinek, főleg miután felmerültek pletykák, melyek szerint a fejlesztés nem halad simán. Tymon Smektala vezető dizájner egy interjúban ejtett pár szót a játékról.

Hirdetés

Gamesradarnak nyilatkozva elmondta, bizton állíthatja, hogy mindannyian beérték volna kevesebb bukkanóval, de a projekt méretéből adódó problémák ellenére egyetlen napot sem vesztegettek, sorra haladtak a mérföldkövek felé.

"Hatékony struktúrát kellett találnunk a játékhoz, megfelelő egyensúlyt a játékmenet és a sztori között, ami nyomást helyezett ránk, de ettől csak bölcsebbek és tapasztaltabbak lettünk csapatként. A folyamattól a játék is jobb lett, így szerencsére majdnem készen állunk arra, hogy részletesebben bemutassuk."

Smektala elismerte, hogy a fejlesztés lassan halad, de halad, és egyáltalán nincs a projekt "fejlesztési pokolban". A korábbi halasztás hatására a narratíva rendszerét hatékonyabban tudták integrálni. Az egész csapat meglepődött a játék összetettségén, amit főleg az okoz, hogy a játékosok fontos döntéseket hozhatnak - a játék felénél az egyik ilyen teljesen megváltoztathatja a világot.

Közben a WCCFTech-nek nyilatkozva Lukasz Burka vezető technológiai programozó elmondta, hogy az elődhöz képest négyszer akkora bejárható területet fogunk majd kapni, ami ráadásul sokkal részletesebb lesz, több teret ad a felfedezésnek.

Nagyon várjuk már, hogy megismerhessük az óriási sikerű és sokáig támogatott Dying Light folytatását - ti is?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)