Hirdetés

A Razer felvásárolta az Ouya-t, de nem azért, hogy megmentse a konzolt

|

A hatalmas lendülettel rajtoló Androidos mikrokonzol iránti érdeklődés sajnos hamar alább hagyott, így a hosszú hónapok óta vergődő cég kénytelen volt eladni a tulajdonjogokat.

Hirdetés

2013-ban indult világhódító útjára az Ouya, amely egy Androidos alapokra építkező tenyérnyi konzol formájában szerette volna forradalmasítani a játékot a nappaliban. A projektet hatalmas érdeklődés övezte, közel 9 millió dollárt sikerült összekalapozni, de nem sokkal később kiderült, hogy ez mégsem az, amire a játékosok vágytak. Hiába jelent meg több mint 1000 játék a platformra, már jó ideje az életben maradásért küzdenek.

A vállalat egy ideje már keresi azt a befektetőt, aki kihúzza őket a pénzügyi csődből, és most úgy látszik, hogy a gamer perifériákat gyártó Razerben meg is találták az ideális partnert. A Razer nemrég mutatta be a Forge TV-t, ami egy hasonló elven működő Androidos konzol, a felvásárlással pedig az a céljuk, hogy ezt népszerűsítsék, így az Ouya többé-kevésbé meg is szűnik majd.

A Razer szeretné átcsábítani az Ouya felhasználókat a saját platformjára, ehhez pedig remek lehetőséget is biztosítanak majd azoknak, akik megvették anno a konzolt. A tervek szerint a játékosok a kontrollerüket, a játékaikat és felhasználói fiókjukat is áthozhatják, sőt, hatalmas kedvezményeket is kapnak az új konzolra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)