Hirdetés

A Redfall egyes fejlesztői állítólag azt remélték, hogy a Microsoft leállítja a projektet

|

A jelentés szerint mire a vámpíros lövölde elkészült, a stúdió veteránjai elszivárogtak.

Hirdetés

A Redfallt az év egyik legnagyobb durranásaként tartottuk számon, elvégre az az Arkane Studios felelt érte, amely a Dishonored játékaival, a Prey-jel és a Deathlooppal már bizonyította, hogy mire képes. A vérszívós témára felhúzott, kooperatívan és egyedül is játszható shooter a Microsoft ütőkártyája lehetett volna és a Game Pass egyik legerősebb címe, de a játék hatalmas csalódás lett: egyértelműen idő kellett volna még hozzá, és ami el is készült belőle, az is harmatgyenge lett

Az Xbox fejese, Phil Spencer vállalta a végeredményért a felelősséget és ígéretet tett, hogy mindent elkövet a fejlesztőcsapat azért, hogy kijavítsa a játékot, valamint azt is kijelentette, hogy a Starfield jobb lesz, annak a munkálataiban ugyanis már az elejétől kezdve részt tudtak venni az embereik. 

Hirdetés

Hogy mi történhetett a Redfall fejlesztése során, arról eddig csak találgatni tudtunk, de a bloomberges Jason Schreier jelentése ad némi képet róla. Ez alapján a kudarc legfőbb oka a krónikus létszámhiány volt: az Arkane Austin kevesebb mint száz főt számláló csapata egyszerűen nem volt elég ahhoz, hogy egy valóban kiemelkedő, többjátékos fókuszú lövöldét hozzon létre. Ezt a problémát pedig csak tetézte az, hogy a stúdió elkeseredett veteránjai elkezdtek elszállingózni a multiplayer fókusz miatt (és amiatt, hogy a ZeniMax erőltette a szolgáltatásalapú játékokat). 

A Prey-en dolgozó tapasztalt csapattagok mintegy 70 százaléka távozott, mire a Redfall a boltok polcaira került, a cég pedig nehezen tudta pótolni a szakértelmüket, és nem nagyon találtak új alkalmazottakat sem, többek között az alacsony fizetés miatt. A Bloombergnek nyilatkozó, névtelenségbe burkolózó 12 fejlesztő szerint némi reményt jelentett az, amikor a Microsoft 2020 szeptemberében felvásárolta a ZeniMaxot, mivel az Arkane Austin munkatársai azt remélték, hogy az új főnök kikényszeríti majd a projekt újraindítását és azon dolgozhatnak majd, amiben erősek, egy klasszikus, Arkane-stílusú egyjátékos projekten. És ha azt nem, akkor legalább teljesen leállítja a fejlesztést, megszabadítva őket a már teherré vált feladattól.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Ilyen döntés azonban nem született, a Microsoft nem szeretett volna beleszólni nagy mértékben a ZeniMax stúdióinál zajló dolgokba, így a Redfall esetében is minden ugyanúgy folytatódott, mint korábban. Remélhetőleg sikerült a megfelelő tanulságokat levonni, a kérdés már csak az, hogy ennyi veterán fejlesztő nélkül milyen sors vár Arkane Austinra és mi lesz a következő projektje.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)