Hirdetés

A Respawn két egykori fejlesztője új stúdiót alapított

|

A játékipari veteránok olyan projekteken dolgoztak korábban, mint a Titanfall és az Apex Legends.

Hirdetés

A Respawn munkatársai valószínűleg egy pillanatig sem unatkoznak, hiszen folyamatosan frissül az Apex Legends, emellett pedig már kalapálják a Star Wars Jedi: Fallen Order folytatását. Ezekben a projektekben azonban nem vesz részt a csapat két korábbi tagja, az év elején távozott Drew McCoy, valamint a már régebben lelépett Jon Shiring, ugyanis valami újba kezdtek közösen. 

Hirdetés

Az újonnan alapított, független stúdió a Gravity Well nevet kapta, a céljuk pedig az vele, hogy AAA-kaliberű videojátékokat készítsenek viszonylag kis létszámmal. Shiring ugyanis úgy hiszi, hogy a több mint 100 fejlesztőt számláló csapatok kreatív problémákba ütköznek és elveszítik agilitásukat, ezért nekik az a céljuk, hogy 80-85 embernél meghúzzák a határt, ami többek között megkönnyíti a kommunikációt és kreatív szabadságot biztosít mindenkinek. A Gravity Well küldetése az is, hogy kockázatot vállaljon és kísérletezzen, de kizárólag anélkül, hogy veszélyeztetnék a munkatársak egészségét, jólétét. McCoy kikötötte, hogy crunch-ellenesek, vagyis biztosan nem fogják túldolgoztatni a beosztottakat. 

Hogy mi lesz a stúdió első játéka, azt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy PC-re és a következő generációs konzolokra készítik. A hivatalos honlapon 11 álláshirdetést is találtok, ha esetleg elhelyezkednétek a játékiparban vagy munkát kerestek, ráadásul a Gravity Wellnél lehet otthonról, távolról is dolgozni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)