Hirdetés

A Riot Games szerint nincs bizonyíték arra, hogy vezérigazgatójuk zaklatta volna egykori asszisztensüket

|

Házon belül nem is tesz további lépéseket ezügyben a Riot, pedig a vádaknak már üzleti következményei is lettek.

Hirdetés

A Riot Games közleményben tudatta, hogy a külsős jogi csapat által elvégzett vizsgálat eredménye alapján háromfős, stúdióvezetőkből álló (de alapítóktól és menedzsmenttől független) vizsgálóbizottságuk arra jutott, "nincs bizonyíték" arra, hogy vezérigazgatójuk, Nicolo Laurent zaklatta volna vádlóját, Sharon O'Donnellt, így nem is javasolnak Laurent ellen további lépéseket.

O'Donnell februárban perelte be szexuális zaklatásért a máig pozíciójában maradt vezérigazgatót: az egykori asszisztens vádjai szerint Laurent éveken át zaklatta őt. Az egyik esetet a nő szexuális felhívásnak értelmezte: panaszt tett a HR-nél, végül viszont 2020 júliusában menesztették. A Washington Post szerint - ahol még a stúdió bejelentése előtt lehozták a vizsgálat eredményét - a Riot Games a bírósági eljárás gyorsítását kérvényezte.

Hirdetés

Közleményében a cég leszögezi, hogy a legtöbb ilyen eset általában mindig árnyaltabb, de most szerintük nem erről van szó, hiszen semmilyen bizonyítékot nem látnak Laurent  ellen. Persze ha újabb vádak érkeznek, akkor újra vizsgálódni fognak. Ezzel együtt Laurent üzenetét is közzétették, amiben tagadja a vele kapcsolatos vádakat.

A Valorant és a League of Legends mögött álló stúdió a szóban forgó eseten kívüli, az ottani légkörrel kapcsolatos, évek óta ismert panaszokat is érintik: tisztázzák, hogy most csupán egyetlen ügyben jutottak konklúzióra, de továbbra is céljuk a cégkultúra orvoslása, továbbá arra bátorítják dolgozóikat, hogy jelentsék, ha helytelenül viselkednek velük.

Tegnap írtunk arról, hogy a zaklatási ügy miatt már az Alienware sem támogatja tovább a stúdiót.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)