Hirdetés

A Rock Band 4 sem menti meg a Mad Catz vezetőségét

|

Nem áll jól a Mad Catz szénája, amit csak még inkább jelez az, hogy szinte a teljes vezetőség lecserélődött.

Hirdetés

A Mad Catz a tervek szerint holnap mutatja be az aktuális üzleti jelentését, de az már most látszik, hogy nem jó hírekkel lesz tele. Ezt nagyon szépen jelzi az, hogy ma rengeteg, a vezetőséget érintő változást jelentett be a cég.

A Polygon jelentése szerint az igazgató, Darren Richardson lemondott, és helyét a korábbi CFO, Karen McGinnis vette át. Az ő posztját a korábbi alelnök, David McKeon kapja meg. Az igazgatóság elnöke, Thomas Brown is távozott, őt John Nyholt helyettesíti. Az üzleti vezető Whitney Peterson szintén lemondott Tyson Marshall javára. Végül a korábbi fejlesztésért felelős igazgató helyettese, Andrew Young került a cég technológiai vezetői székébe.

A Mad Catz nem mondta el az okát ennek a jelentős átalakításnak, mindössze megköszönte a korábbi kollégák áldozatos munkáját. Ettől függetlenül ez szép előrejelzése lehet a holnapi katasztrófának.

A Mad Catz tavaly már bevallotta, hogy a cég jövője nagymértékben függ majd a Rock Band 4 teljesítményétől (amihez ugyebár ők szolgáltatják a hardvert), és bár a kritikusok szerették a ritmusjátékot, a közönség nem szedte szét a boltokat miatta. Ehhez hozzájárul, hogy a Mad Catz az előző negyedévben is durva veszteségről számolt be.

Ti mit gondoltok, mi lesz a Mad Catz jövője?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)