Hirdetés

A SimCity alkotói városépítő játékot készítettek, mégis végtelenül szomorúak vagyunk

|

Pontosan 10 éve jelent meg a legutolsó SimCity epizód, és nem úgy tűnik, hogy az EA egyhamar leporolná a szériát. Itt van azonban helyette a Cityscapes.

Hirdetés

A legutóbbi SimCity a Maxis történetének legnagyobb kudarcaként vonult be a történelembe, holott a konkurens Cities: Skylines mindent elsöprő sikere is megmutatta, hogy a műfaj iránti akkora az érdeklődés, hogy az EA-nek nem kellene aggódnia a bevételek miatt. A Sim City szerverei viszont instabilak voltak, egy rakat funkció hiányzott, és a 2013-as felvonás úgy összességében a széria jobban sikerült darabjainak gyenge imitációja volt.

Ezt követően a kiadó leépítette a csapatot, a megmaradt fejlesztőket pedig átirányította a The Sims szériára. Szerencsére az elbocsátott dolgozók egy része új otthonra lelt a Magic Fuel Gamesnél.

Hirdetés

Az új céget a SimCity vezető fejlesztője, Kip Katsarelis alapította 2015-ben, és most leszállított egy csinos kis városmenedzselős alkotást Cityscapes: Sim Builder címen. A gond csak az, hogy egy Apple Arcade-címről van szó, tehát nem csak hogy PC-n nem játszhatunk vele, de iOS-es eszköz híján teljesen hoppon maradunk. Ez már csak azért is szomorú mert egyébként a játék nagyon jól néz ki.

Az Apple Arcade kínálata alapvetően megéri a beugrót, már csak azért is, mert az így elérhető mobiljátékok teljesen mellőzik a mikrotranzakciókat és egyéb monetizációs csapdákat. A hátránya, hogy akinek androidos készüléke van, az kimarad a buliból.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)