Hirdetés

A Skyrim és a The Outer Worlds keveréke lesz az Avowed

|

Újabb izgalmas részletek derültek ki az Obsidian nagyszabású fantasy szerepjátékáról.

Hirdetés

Először és utoljára 2020 nyarán, az E3 helyett szervezett Xbox prezentáció során láthattuk a Pillars of Eternity univerzumát bővítő RPG-t, pontosabban egy CGI trailert, amely arra mutatott rá mindennél egyértelműbben, hogy izometrikus helyett belső nézetben játszva fedezhetjük majd fel Eora egy eddig ismeretlen szegletét.

Azóta viszont síri csend övezte a különféle projektekben nyakig elmerült (ezen a játékon, a már bejelentett The Outer Worlds 2-n és a korai hozzáférésben elérhető Groundeden kívül még legalább ugyanennyi játék előkészítése zajlik) Obsidian alkotását, mindössze annyit tudtunk róla, hogy ha minden terv szerint alakul, az év végéhez közeledve látunk majd belőle egy keveset. A Windows Central xboxos témában különösen jól értesült újságírójának, Jez Cordennek hála most még izgatottabban várjuk a bemutatót.

Hirdetés

Corden egy tartalmas írásban foglalta össze azokat az értesüléseket, amelyeket forrásai megosztottak vele, ráadásul a pre-alpha verzióra is vethetett egy pillantást, amit nem a közönség szemének szántak. Beszámolója alapján az Awowed nem csupán a The Outer Worlds nézőpontját örökölte meg, hanem az alatta dohogó Unreal Engine 4-et is, noha egyértelmű fejlődést mutat az Obsidian humoros hangulatú sci-fi szerepjátékához képest. (Unreal Engine 5-re majd csak a The Outer Worls 2-vel fog átállni a stúdió.) A látványvilága pedig távolról sem oly komor, mint az alant megtekinthető trailerben.

A Cordennek mesélő források azt állítják, hogy különböző karakterosztályokhoz illő játékstílusok közül választhatunk, miközben a kézitusa megvalósítása a Skyrimben látott megoldást idézi. Tetszés szerint lehetünk íjászok, az ellenségre lesből támadó, tőreit villámgyorsan forgató zsiványok, de annak sincs akadálya, hogy a varázslatot és a kardvívást kombináljuk. Ugyanígy szentelhetjük magunkat teljes egészében a mágiának vagy a végletekig csiszolhatjuk közelharci tudásunkat. A fegyverforgatást egyebek mellett jól időzített rúgásokkal és - ha az extra védelemre szavazunk - súlyos pajzsunk fájdalmas csapásaival is fűszerezhetjük.

Miután a Pillars of Eternity képezi az Avowed alapját, magától értetődik, hogy megegyezik a bűvigék elnevezése: a Jolting Touch felvillanyozza az ellenséget, a Fetid Caress hatására a statisztikákat lerontó korrozív méreggel kerül kontaktusba, aki az utunkba áll, a Fireball pedig magáért beszél. Külön érdekes, hogy azon varázslatok megidézése, amelyek végrehajtásához két szabad kézre van szükség (értsd: nem lehet egyikben sem fegyver) bonyolult gesztusok kíséretében történik. A varázslatokat könyvben tároljuk és rendszerezzük, illetve a kontroller egyes gombjaihoz társíthatjuk.

És ha már szóba került a mágia, akkor jó tudni, hogy nem kell lemondanunk a varázslattal átitatott fegyverekről sem, s bár még nem biztos, de elképzelhető, hogy muskéták és más kezdetleges tűzfegyverek is tiszteletüket teszik a játékban, elvégre Eora népei számára nem ismeretlen a lőpor. Minden bizonnyal jó használt vesszük majd ezeknek is, hiszen nemcsak gyenge és félős (de nagy számban azért veszélyes), gyíkszerű xauripok törhetnek az életünkre, hanem többek között wyvernek és más teremtmények is.

Lakott településeket, nyüzsgő városokat ugyan nem látott Corden, csupán napfényben fürösztött gigantikus templomokat, zöldellő erdőket, csontvázakkal teli sírkamrákat és fluoreszkáló gombák által megvilágított barlangokat, de a forrásai azt is elárulták neki, hogy a környezet valamelyest rombolható lesz. Példának okáért fáklyával vagy tűzvarázslattal eltakaríthatjuk a torlaszt a bejáratok elől. Ha meg esetleg épp nekünk kell a lángok elől rohannunk, nyugodtan fejest ugorhatunk a legközelebbi tóba vagy folyóba, mert a karakterünk képes úszni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Miután olyan területen kalandozunk (The Living Lands), amely nem szerepelt egyik Pillars of Eternity-ben sem, a történet egyelőre abszolút lutri. Akár az sem kizárható, hogy egy-két elhanyagolható jelentőségű utaláson kívül nem lesz semmiféle kapocs az izometrikus rokonok, valamint a PC mellett kizárólag Xbox Series X|S-re érkező Avowed között. Hasonlóképpen tisztázatlan még, hogy a cselekménynek egy teljesen nyitott világ ad otthont, vagy a játéktér széttagolt, azaz kisebb-nagyobb, ám mégis behatárolt régiókból (ún. hubokból) épül fel.

Előreláthatóan leghamarabb a decemberi The Game Awards műsorában bukkanhat fel az Avowed (hacsak nem készül az Xbox egy eddig még be nem jelentett saját rendezvénnyel, de ennek elég csekély a valószínűsége), ám ha akkor nem, a 2022-es E3-on már borítékolhatóan ott lesz. Mi nagyon várjuk, hogy alaposabban is megismerhessük. Hát ti?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)