Hirdetés

A Skyrim évfordulós kiadásában új, a Morrowindhez és az Oblivionhoz kapcsolódó küldetések is lesznek

|

Nem biztos, hogy a horgászat lesz a legérdekesebb újdonság.

Hirdetés

Az eredetileg 2011-ben megjelent The Elder Scrolls V: Skyrim egy remek szerepjáték, de az elmúlt években már-már nevetségesen különleges bánásmódban részesítette a Bethesda, hiszen több újrakiadást kapott, és új platformokra is megjelent.

Hamarosan elérkezünk a játék debütálásának tizedik évfordulójához, amit a korábban bejelentett Anniversary Editionnel ünnepelhetünk majd.

Hirdetés

A csomag a korábbi Special Editiont tartalmazza, így az alapjáték mellé DLC-ket is kapunk, illetve egy csomó, a Bethesda által jóváhagyott modot is. Azt már tudjuk, hogy az új kiadásban horgászhatunk, de a stúdió nemrég elárulta azt is, hogy kapunk küldetéseket, amelyek a széria korábbi részeihez kapcsolódnak.

A Ghost of the Tribunal teljesítésével például olyan cuccokra tehetünk szert, amelyekkel a The Elder Scrolls III: Morrowindben találkozhattunk. A The Cause során pedig a Mythic Dawnnal akadunk össze, ami egy új Oblivion-kapu megalkotásán fog ügyködni. Lesz még Survival Mode is, ha valaki a szörnyetegek mellett arra is figyelne, hogy karaktere ne fázzon.

Sok olyan régi és új Creation Club-os alkotást találunk az Anniversary Editionben, amelyek várhatóan tényleg jól kiegészítik a Skyrimet. Ha még több részletre vagytok kíváncsiak, érdemes megkukkantani a Bethesda bejegyzését.

Ti beruháztok majd erre az újabb kiadásra, vagy elég volt már a fagyos Skyrimből?

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)