Hirdetés

A Skyrimnél is nagyobb lesz az Avowed?

|

Az Obsidian Entertainment frissen bejelentett szerepjátékáról osztott meg néhány infót egy fórumozó.

Hirdetés

A héten korai hozzáféréssel debütáló Grounded és a The Outer Worlds új DLC-je mellett az Obsidian Entertainment már dolgozik egy nagyobb, belső nézetes szerepjátékon is, amit a múlt héten, az Xbox Games Showcase keretében jelentett be. A Pillars of Eternity világában játszódó Avowed sokkal érdekesebb lehet, mint azt az eddig látottak alapján gondolhattuk - már amennyire le tudtunk vonni következtetéseket az egyperces trailerből.

Hirdetés

A ResetEra egyik fórumozója, Sponger elmondása szerint az Avowed világa sokkal tartalmasabb és nagyobb lesz, mint a műfaj egyik jeles képviselőjének számító Skyrimé. Két hatalmas várost találhatunk majd, változatos zónákat járhatunk be, a nyílt világ pedig tele lesz fontos építményekkel. A valós időben változó időjárás nem csak a hangulatot befolyásolja, a köd például kimondottan nagy szerepet kap, de hogy pontosan hogyan, az egyelőre nem derült ki.

Számíthatunk még bossfightokra, társakra, fejlett MI-re, valamint egy nagyon részletes karakterszerkesztőre. A fejlesztés gőzerővel halad, a folyamatosan bővülő csapatból jelenleg nagyjából 100-an dolgoznak rajta, és várhatóan 2022 végén, 2023 elején kerülhet sor a megjelenésre.

Ezek az infók teljesen hihetőek (bár Sponger nem egy ismert szivárogtató, de egy megbízható fórumozó, Klobrille kezeskedett érte), viszont a megjelenésig még bármi változhat. Nekünk ez az irány bejön, a többit meglátjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)