Hirdetés

A SnowRunner következő frissítése új térképet és több javítást is hoz

|

Az 5.0 számú frissítés ezek mellett még több kényelmű funkcióval bővül a játék.

Hirdetés

A Spintries folytatása, a SnowRunner hatalmas sikernek bizonyult, ugyanis már több mint egy millió játékos vágott bele a kihívásokkal teli játékba. Június 9-én pedig már újabb tartalmak érkeznek a Patch 5.0-val, és az újonnan hozzáadott save slotoknak köszönhetően akár több profillal is kezdhetünk karriert.

Hirdetés

Az új térkép, a Rift az orosz Tajmir-félszigeten kapott helyet, amely a fejlesztők elmondása alapján az egyik legtöbb kihívást tartogató szakasz lesz. A Rift négy külön régióra lesz osztva, és a térképpel együtt egy új küldetéssorozattal is bővül a SnowRunner. A frissítéssel érkezik két új skin is, a Derry Longhorn 3194 és a KHAN Lo4F számára. 

A moddolt térképeken ezentúl használható lesz a flycam funkció, és az is láthatóvá válik, hogy az adott térképen mennyi mod került telepítésre. A PC-sek számára további újítás, hogy a patchnek köszönhetően bekerült a kormányok számára a force feedback támogatás. A kormányos irányítás a konzolos verziók számára ezzel együtt még fejlesztés alatt áll. A konzolosok számára viszont végre ugyanúgy fognak működni a visszapillantó tükrök, mint a PC-s verzióban.

A SnowRunner legújabb frissítése június 9-én fog élesedni mindegyik elérhető platformon, a kisebb javítások és módosítások listáját a fejlesztők csak aznap fogják közzétenni. Ti örültök a SnowRunner újításainak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)