Hirdetés

A Sony legutóbbi stúdióvásárlására a PC meghódítása miatt került sor

|

A Sony Interactive Entertainment elnöke, Jim Ryan tisztázta a részleteket.

Hirdetés

Mostanság alaposan bevásárolt a Sony, hiszen a Housemarque megszerzése mellett a jelentések szerint bekebelezte a Bluepointot is, majd ha már ennyire belelendült, akkor lecsapott a holland Nixxes Software-re is. A stúdió neve sokak számára lehet ismerős, hiszen a csapat olyan játékokon dolgozott a Square Enix megbízásából, mint a három legutóbbi Tomb Raider és a Deus Ex: Mankind Divided.

A hivatalos közlemény szerint a Nixxes feladata a PlayStation Studios játékainak tökéletesítése lesz, de a sajtó képviselői és a rajongók is gyanították, hogy több van a dologban. 

Hirdetés

A Famitsunak adott interjújában a Sony Interactive Entertainment elnöke, Jim Ryan nem csupán azt jelentette be, hogy 10 millió eladott példánnyal a PlayStation 5 lett a leggyorsabban fogyó konzoljuk, de kijelentette azt is, hogy örül annak az erőfeszítésnek, hogy a birtokukban lévő IP-ket PC-re is elhozzák, és noha ez még mindig gyerekcipőben jár, nagy várakozásokkal tekintenek a Nixxes-szel való együttműködésre. Ez volt az első hivatalos alkalom, hogy a Sony elismerte, hogy a Nixxes a PlayStation-exkluzív játékok PC-s portjain dolgozik majd.

A Detroit: Become Human, a Horizon Zero Dawn és a Days Gone már játszható is a platformon, és nagyon úgy tűnik, hogy az Uncharted 4 is jönni fog, de egy megbízható bennfentes korábbi infója szerint ezen kívül is számíthatunk még Sony-s játékok PC-s átirataira a közeljövőben. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)