Hirdetés

A sorozat egyik része sem rajtolt olyan jól, mint a Diablo Immortal

|

Játékosszám tekintetében máris elért egy fontos mérföldkövet a mobilos Diablo.

Hirdetés

Nincs még tíz napja, hogy hosszúra nyúlt fejlesztési ciklust követően megjelent Androidra, iOS-re, valamint PC-re (igaz, csak bétaként) a bejelentésekor sokat szidott Diablo Immortal. A 2000-es Diablo II, valamint a 2012-es Diablo III cselekményét összekötő mobilos spin-off megítélése mostanra valamelyest javult. Ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy a játékélményt tényleg ügyesen szabta a mobileszközök adottságaira a Blizzard és a NetEase párosa.

Más kérdés, hogy a rettenetesen túltolt mikrotranzakciós lehetőségek sokak kedvét elvehetik attól, hogy a casual szintnél mélyebben is elmerüljenek a játékban. Ha még nem kerítettetek rá sort, olvassátok el tesztünket, amely részletesen kibontja a Diablo Immortal pozitívumait és negatívumait.

Hirdetés

A játékot érintő kritikák dacára sincs egyelőre miért aggódnia a Blizzardnak, mert a Diablo Immortal lendületesebben kezdett, mint bármelyik korábbi Diablo, azaz valószínűleg hamar megtérülnek majd a fejlesztés költségei.

Mint azt a stúdió a Twitteren közzétette, már az első héten 10 millióan installálták fel a játékot, és ez a szám gyaníthatóan növekedni fog még egy darabig, miután ingyenesen játszható. Persze ezzel együtt sem bánnánk, ha a Blizzard nemcsak a bálnáktól származó bevételt számolgatná, hanem meghallgatná a monetizációs praktikák miatt csalódott rajongók panaszát is, és egy etikusabb módját választaná annak, hogy pénzköltésre ösztönözze őket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)