Hirdetés

A sorozat történetének legerősebb rajtját produkálta a Halo Infinite

|

A Game Pass és az ingyenes multi megtette a hatását.

Hirdetés

A Halo Infinite 2020-ban leleplezett első gampelay videóját látva még nem sokat hittek benne, hogy a sorozat fénykorához méltó folytatást kapunk a 343 Industriestól, ám a később bejelentett halasztás helyes döntésnek bizonyult, végül egy remek játékot szállítottak nekünk, amit csak tovább csiszoltak a decemberi megjelenés óta.

Eddig is sejtettük, hogy a Halo Infinite erős rajtot produkál majd, hiszen Master Chief legújabb bevetése nem csak a Game Passben debütált, de a többjátékos üzemmódja is teljesen ingyenes, így minden eddiginél szélesebbre tárta a franchise kapuit az érdeklődők előtt.

Hirdetés

Ám az csak most derült ki, hogy valójában milyen erős is volt az a rajt: először a Microsoft-vezér Satya Nadella beszélt erről a vállalat éves befektetői konferenciahívásán, most pedig a Halo hivatalos Twitter-fiókja is megerősítette, hogy az Infinite-é a széria történetének legsikeresebb rajtja. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy több mint 20 millióan cuppantak rá az új részre.

Érzékeltetésként: 2001-től 2021-ig az egész franchise-ból 81 millió példányt adtak el. Első pillantásra persze egy tényleges eladás nagyobb siker lehet, mint egy ingyenes multira behúzott alkalmi játékos, de mindjárt más a képlet, ha az illető végül kinyitja a pénztárcáját a mikrotranzakciók miatt, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy a Microsoft most a Game Pass-előfizetők számának növelését tekinti a legfontosabb feladatnak, aminek szintén jót tehetett az Infinite megjelenése.

A Halo Infinite-ről egyébként nem csak a kritikusok vannak jó véleménnyel, nemrég például a rendezőlegenda John Carpenter és Master Chief eredeti megalkotója, Marcus Lehto is méltatta a játékot.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)