Hirdetés

A Summer Game Fest júniusra és júliusra is izgalmakat ígér

|

Kaptunk már némi ízelítőt a több hónapon át tartó buliból, ám úgy tűnik, a java még hátravan.

Hirdetés

Geoff Keighley és a The Game Awards csapata nem késlekedett, hanem meg is szervezett egy eseményt, amely hellyel-közzel betöltheti a törölt E3 után maradt űrt. Ez a Summer Game Fest, amelynek keretén belül leplezték le például az Unreal Engine 5-öt is, ám a nyáron előreláthatólag még ütősebb bejelentésekre számíthatunk.

Hirdetés

Az történt ugyanis, hogy két friss előadás dátuma is bekerült az esemény programjába, amelyek során egyaránt találkozhatunk majd kisebb indie játékokkal, de nagyszabású AAA címekkel is. Az első ilyen bemutatóra június 22-én kerül sor, a másodikra pedig július 20-án, és Keighley brigádja a Day of the Devs csapatával együtt fogja prezentálni nekünk a különböző játékokat.

Nyilván még titok, hogy milyen alkotásokkal találkozunk majd, de a tervek szerint a játékmenet-bemutatók mellett videojátékos hírek és zenei performanszok is várják a nézőket. A résztvevők között egyébként olyan ismertebb stúdiók is vannak, mint a Team17, az Annapurna Interactive, vagy épp a Skybound Games, szóval nagy valószínűséggel izgalmas bejelentésekre számíthatunk majd.

Ti nézitek majd a Summer Game Fest bemutatóit?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)