Hirdetés

A The Last of Us Part II valószínűleg nem kap olyan sztori DLC-t, mint elődje

|

A Left Behind fantasztikusan bővítette az első játék történetét, így a rajongók reménykedtek, viszont a fejlesztők inkább egy multiplayerben gondolkoznak.

Hirdetés

Rengetegen még mindig érlelgetik magukban azt az élményt, amit a The Last of Us Part II nyújtott, de a negatív visszhangok ellenére azért sokan akadnak, akik szerint a második rész megugrotta az első játék által felállított lécet. Akik továbbra is szívesen vesznének el The Last of Us világában, joggal reménykedhettek, hogy ehhez a kalandhoz is érkezik majd egy Left Behind kaliberű sztori DLC, azonban Neil Druckman szerint erre inkább ne várjunk.

Hirdetés

A stúdió fejese azt nyilatkozta, hogy nincs tervben, hogy kiadjanak egy season passt a játékhoz, ahogy azt a The Last of Us esetében tették. A szezonbérlettel együtt érkezett meg a Left Behind is, ami többet mesélt Ellie-ről, és képes volt olyan minőséget képviselni, mint az alapjáték. Viszont Druckmann szerint ezt a struktúrát teljesen elengedték a folytatás esetében.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy ne érkeznének további tartalmak a játékhoz, ugyanis a stúdió egy teljesen önálló multiplayer élmény kidolgozásán dolgozik, melyet a The Last of Us Part II világába helyeznek. Erről egyelőre szinte semmit nem árultak el, emiatt feltételezhetjük, hogy egy darabig még várnunk kell, mire megjelenik.

Ti örültök a többjátékos módnak, vagy inkább egy jó sztori DLC után sóvárogtok?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)